Emberek

Tóth Gabi kijelentette: Nagyon sokan szeretnék, ha eltűnnék, de nem fogok eltűnni 🤔

Tóth Gabi élő interjúban reagált az őt érő kritikákra: „Ha egy évvel korábban jelenik meg a dal, nem lenne ekkora felháborodás”

Tóth Gabi, aki az utóbbi napokban mind a különleges videóklipje, mind Ferenc pápa előtti fellépése miatt a figyelem középpontjába került, élő interjúban válaszolt a körülötte kialakult helyzetre. Az énekesnő a Blikk Facebook-oldalán adott interjút, amelyben őszintén beszélt azokról a negatív visszajelzésekről, amelyek az elmúlt időszakban érték. Azt is megemlítette, hogy „belebetegedett abba a negatív energiahullámba, ami a nyakába zúdult” – számolt be a Telex.

Tóth Gabi felidézte karrierje korai szakaszát, amikor néptánccal foglalkozott Tapolcán, és turkálóból vásárolt ruhákban lépett fel. A Megasztár után azonban gyökeresen megváltozott az élete, ahol „vadóc rockerlányként” próbálták eladni. Ezzel szemben ő azt remélte, hogy visszatérhet majd a népzenei gyökereihez, és lesznek, akik támogatják ebben az útkeresésben.

Az interjúban elárulta, hogy a kritikai hullám egyik forrása a közösségi médiában megjelent reakciók voltak, és emiatt le is tiltotta Kajdi Csabát és Lakatos Márkot a saját oldalain. Úgy véli, a közösségi platformokon megjelent kommentek szándékosan gerjesztették a gyűlöletet és a frusztrációt az emberekben, amelynek célja az volt, hogy őt céltáblává tegyék.

Tóth Gabi szerint ez az egész helyzet egy „vihar a biliben”, és ha egy évvel korábban jött volna ki a dal, valószínűleg nem okozott volna ekkora felháborodást. Az énekesnő arra is rávilágított, hogy bár sokan bántják őt, még mindig vannak, akik szeretik, és támogatják. Emellett elmondta, hogy a dal klipjének koncepcióját nagyrészt ő maga találta ki, és büszke arra, hogy sokan pozitívan reagáltak a művére.

Az interjúban Tóth Gabi arról is beszélt, hogy nem fog eltűnni, hiába várják ezt sokan. Az édesanya büszkén nyilatkozott arról is, hogy kislánya születése segített neki visszatalálni ahhoz az úthoz, amelyen egykor elindult. Az énekesnő hitéről is nyilatkozott, és kifejtette, hogy a vallási eseményeken való részvétel lehetőséget adott neki arra, hogy erről is nyíltan beszéljen.

Zárásként arra kérte a közönséget, hogy ne bántsák egymást, és különösen a fiatalok érzékenységére hívta fel a figyelmet, utalva egy közelmúltbeli tragikus eseményre, amely a fiatalok körében történt.