Senki sem akarta örökbe fogadni ezt az ezüstös szemű lányt. Aztán egy nő meglát egy részletet a fényképen, és felfedezi valódi kilétét

2014-ben Chris és Eryn Austin családot alapított, született egy gyönyörű kislányuk és egy kisfiuk. Nem terveztek még több gyereket, de egyik nap olyan dolgot láttak, mely életüket örökre megváltoztatja.

Megláttak egy képet, melyet egy kínai árvaházban készítettek. A képen egy kislány volt, ezüstös-kék szemekkel.

Az Austin család Georgia államban él, az Egyesült Államokban. S bár ez a 2 éves kislány a világ másik részén lakik, a család azonnal tudta, hogy ő hozzájuk tartozik. Néhány nap múlva a család elindult Kínába, hogy örökbe fogadja a gyermeket.

A kislány, akit Primrosenak kereszteltek, glaukómával született melyet két évig senki sem kezelt. Primrose vak és a hallása sem teljesen jó, de Chris azt mondja, “nincs miért szomorkodni.” A pár úgy gondolja, Primrose pontosan úgy tökéletes, ahogy van.

Az örökbefogadási folyamat két évig tartott és 2016 januárjában a család végre hazavihette a kislányt. Otthon a kislány azt sem tudta, hogyan kell egy pohárból inni, milyen az, amikor odafigyelnek rá. De az Austin család türelmének és szeretetének köszönhetően ezeket hamar megtanulta.

Primrose most ünnepli első karácsonyát a teljes családdal, édesanyával, édesapával és két testvérével.

Nagyon jó hallani, hogy vannak még ilyen kedves emberek a világon, mint amilyen Primrose családja. Mindent megtesznek a kislány jóléte érdekében és ez rengeteg embert meghatott.

A szülő nem a DNS-ben van, hanem a szívedben.

Oszd meg ezt a hihetetlen történetet a Facebookon a barátaiddal!

A Harmonikum.co sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárulsz a sütik használatához. További információ!

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás