Emberek

Modell lett a Mónika-show legendás sztárja! Íme a profi fotói!

Legutóbb a bűnügyi hírekben bukkant fel Józsi.

Az internet és a Mónika-show sztárjai lettek, mit sztárjai, legendái! “Idegbeteg” Gabi és fia, Józsi – így ismeri őket az ország. Azt azonban kevesen tudják, mi lett velük a műsor óta…

Kevés olyan dolog van az interneten, amit feltehetően már minden magyar látott: Gabi és Józsi “beszélgetése” a Mónika-showban biztosan közöttük van. A fiát halálosan gyűlölő édesanyából és a gyermekből is mémek százai készültek és készülnek a mai napig, miközben ők maguk úgy érzik, a műsornak köszönhetően tönkrement az életük.

A bánatos tekintetű és vasalt hajú Józsiból azóta azonban sármos modell lett, igaz, legutóbb azért került a hírekbe, mert kirabolt egy trafikot. De mutatunk mindent!

“Idegbeteg” Gabi egy alapítvány videójában mesélt három éve az életéről, azt mondta, “amióta szerepelt a Mónika Showban, azóta több munkahelyéről is azért rakták ki, mert féltek, hogy úgy fog viselkedni, mint ahogy a tévében látták.”

Józsi története azonban még ettől is nagyobb fordulatot vett: a szőke fiúból modell lett, a profi képei pedig most is fent vannak egy ügynökség oldalán, sőt, már az internetet is ellepték.

Azt írják, a férfi 185 magas, 28 éves, szőke és kék szemű, és nem csak fehérneműs, hanem művészi akt képeket is vállal. Igaz, azt nem lehet tudni, hogy mostanában tud-e munkát vállalni: 2013-ban ugyanis kirabolt egy dohányboltot, de a kamerák rögzítették. El is fogták a rendőrök, így feltehetően ő most rácsok mögött lehet. 

Gabi azt mondja, a Mónika-showban csak szerepet játszott és sokáig a műsor miatt nem kapott munkát. Mindenki attól félt, úgy viselkedik majd, mint a tévében.

Józsi már a műsorban is tehetetlen volt a határozott anyával szemben. A jelek szerint az életére azóta is hatással vannak a gyermekévek… De van itt egy jókora meglepetés is!

A férfi egy modellügynökség oldalán tűnt fel, de a képei azóta már számos fórumon megjelentek. Modellként is regisztrált a rendszerbe, profi képek készültek róla.

Az adatlapja alapján 185 magas, 28 éves, szőke hajú és kék szemű. Vállal fehérneműs fotózást és művészi aktokat is.

Józsi öt évvel ezelőtt fegyverrel rabolt ki egy trafikot. Jó minőségű kamerafelvtel készült róla, maszkot sem használt, természetesen hamar felismerte a világ.

Pár nappal később már az elfogásáról készült videót töltötték fel a rendőrök az internetre. A képsorokat azóta is bárki megtekintheti.

Látszólag Józsi nagykanállal élvezte az életet. Sörre tej.

A modellügynökségen az adatlapján minden lényeges adatot feltüntettek a modellről, akiről egy fényképalbum is segít a megrendelőknek a döntésben, ő az alkalmas a feladatra.

via