Érdekesség

„Mocsokban éltünk” – egy négyszeres olimpiai bajnok párizsi vallomása

Se vége, se hossza a párizsi olimpiai faluval kapcsolatos sportolói sirámoknak. Hiába értek véget a játékok, továbbra is panaszkodnak.

A francia fővárosban két aranyérmet gyűjtő ausztrál Ariarne Titmus arra emlékeztet, hogy mocsokban éltek, piszkos lepedőn és fukar vécépapír-kiszolgálás közepette az olimpiai faluban. A 23 éves úszónő a The Project című ausztrál hírműsorban nyilatkozott, amit aztán a skynews.com.au is közölt:

„A falu nem olyan elbűvölő, amint azt az emberek gondolnák. Ausztráliai lakásomban a fürdőszobám nagyobb, mint a párizsi lakhelyünkön volt négyünk közös apartmanja. Az ágyneműnket az első ott töltött éjszaka után kicserélték, aztán már nem, tehát mocsokban éltünk. Hazudnunk kellett ahhoz, hogy a szobaasszony vécépapírt adjon. Egy napra négyünknek egy tekercs járt.“

De Titmus korábban tett már egy sokkoló bejelentést: miután úgy érzi, testileg és érzelmileg is teljesen kimerült, úgy döntött, hosszabb szünetet tart. „Nem tervezem, hogy mikor térek vissza. Majd akkor, amikor úgy érzem, készen állok. Ez akár 12 hónap is lehet” – mondta.

Az olimpia alatt több sportoló is jelezte, nem volt minden ideális az olimpiai faluban, a kartonpapírból készült ágy minősége és mérete is hagyott kívánnivalót maga után, de a nagy hőség miatt akadt olyan sportoló, aki inkább a parkban feküdt le aludni, mint a 100 méteres hátúszás bajnoka, az olasz Thomas Ceccon.

Adam Peaty brit ötkarikás győztes úszó szájából is ömlik a panaszos szó. Azt állítja, hogy néhány sportoló férgeket talált az étteremben felszolgált halételében.

Simone Biles, hétszeres olimpiai bajnok tornász szintén panaszkodott az olimpiai falu körülményeire. Próbálta elviccelni a dolgot, de valójában szerinte is baromi kényelmetlenek voltak a hírhedt kartonágyak.

„Az ágy pocsék volt, de kaptunk matracbetétet…“ – kommentálta Biles egy TikTok-videón.

A brit műugró Tom Daley is megosztott egy klipet, amelyben megmutatta a rajongóknak a matracok részleteit. „Ahogy láthatjátok, elég masszívak“ – mondta, miközben az egyszemélyes ágyon ugrált.