Horoszkóp

Mérleg – skorpió-nyilas -bak-vízöntő-halak figyelem!Mai horoszkóp (csütörtök)

Mérleg – skorpió-nyilas -bak-vízöntő-halak figyelem!Mai horoszkóp (csütörtök)

 horoszkóp – Mérleg

Meglehet, hogy mostanság úgy érzi nem értékelik kellőképpen, és a támogató szavak, segítség is hiányzik az életéből. Irányítsa a figyelmét önmagára, legyen tisztában az értékeivel, azzal, hogy igenis erős és meg fogja látni, hogy az élet igazolja majd önt.

Egy családi nyaralás pontosan az, amire most szükséges van. Vegye körbe magát a szeretteivel és élvezze a velük töltött időt.

Ha túlságosan elhúzódik néhány munkahelyi megbeszélés, ne legyen emiatt ideges. Ez időről-időre megtörténik, így jobb, ha megbékél vele az ember.

Fogja vissza magát kicsit. Nincs azzal semmi gond, ha ez ember időnként semmittevéssel tölti el a napját.Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a „sok szerencsét” beírása után gördítesz lejjebb!

horoszkóp – Skorpió

Tartsa mindig észben, hogy az, ha az ember gondolkodik valamin, nem feltétlenül jelenti, hogy érti is azt. Belebonyolódni úgy egy konfliktusba, ha hiányosak az információi nem a legjobb ötlet, hiszen később még problémája származhat belőle. Az a legjobb ha kimarad az ilyen helyzetekből.

Lehet, hogy a partnere nem olyan álmodozó típus, mint ön, viszont ez nem lehet probléma, ha mindketten hajlandók a kompromisszumokra.

A monoton munka miatt nagyon elálmosodik, mielőtt folytatná tartson egy kis szünetet.

Ha nehezen tudja beosztani az idejét, akkor készítsen egy napi, vagy heti időbeosztás tervet magának, így sokkal könnyebben fog majd boldogulni.Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a „sok szerencsét” beírása után gördítesz lejjebb!

 horoszkóp – Nyilas

Legyen önmaga, és ne hagyja, hogy a környezetében lévők túlzottan befolyásolják önt a döntéseiben. „Másnak” lenni, időnként egyáltalán nem rossz dolog, hiszen így sokkal jobban magára tudja vonni szükség esetén a környezetében lévők figyelmét és könnyebben meg tudja törni a jeget is új kapcsolatok kialakításánál.

Ha esti kikapcsolódásra hívják, akkor ne sajnálja az időt és vegyen részt raja, legyen szó akár egy randevúról, vagy egy a barátai társaságában eltöltött estéről. Biztos lehet benne, hogy örömét leli majd benne.

Néhány kevésbé sikeres kollégája irigykedik önre, és az állására fáj a foguk. De adjon esélyt nekik arra, hogy megszerezhessék öntől.

Nem szabadna az erején felül teljesítenie. Csakis ön van azzal tisztában, hogy mennyit bír el. Ne hagyja, hogy más utasítgassa.Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a „sok szerencsét” beírása után gördítesz lejjebb!

horoszkóp – Bak

A csillagok megfelelő pozícióban helyezkednek el az égen, aminek köszönhetően ön optimizmust sugároz magából, ami kellemes változás az elmúlt periódushoz képest. Szinte új embernek érzi magát, amit a környezete is biztosan észrevesz majd. Remek időszak ez arra is, hogy felbukkanjon az életében egy új, izgalmas személy is.

Minden jól fog alakulni otthon. Tökéletesen, szavak nélkül megértik egymás az élete párjával, a gyerek jól viselkednek, így teljesen idilli a hangulat.

Súlyzózzon, vagy ugrókötelezzen kicsit. Észre fogja venni, hogy milyen jó hatással lesz önre a testmozgás.

A szellemi-és a testi erőnlét szorosan összefügg egymással. Pihenjen eleget és a gyakorlatok is jobban fognak menni.Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a „sok szerencsét” beírása után gördítesz lejjebb!

 horoszkóp – Vízöntő

Annak ellenére, hogy nem a legjobb a hangulata, igyekezzen az élete pozitív dolgaira , a céljaira fókuszálni. Biztos, hogy van olyan közöttük, amit már nagy vár és gondoljon arra, hogy az élete telis-tele van érdekes, izgalmas dolgokkal, amelyek révén új tapasztalatokkal gazdagodhat. Ne hagyja ki a kínálkozó lehetőségeket, ragadja meg a szerencséjét!

Látogassa meg a családtagjait. Pótolja be, amit korábban elmulasztott, beszélgessen minél többet velük, és töltsön el egy szép napot a társaságukban.

Ön egy intelligens és tehetséges ember, ne féljen ezt megmutatni a többieknek. Biztos, lehet benne, hogy a főnökei is értékelni fogják a teljesítményét, és így nem kell annyit foglalkoznia az önre irigykedő munkatársaival sem.

Töltsön el kis időt az otthonában is, mert mostanság folyamatosan úton volt.Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a „sok szerencsét” beírása után gördítesz lejjebb!

horoszkóp – Halak

Ha magányosnak érzi magát, akkor ne féljen megtennie azt a lépést, amivel enyhítheti a magányát. Például akár egy házi kedvencet is beszerezhet, és a segítségével könnyebben megbirkózhat ezzel a periódussal és elterelheti a negatív gondolatait is.

Biztos a dolgában és abban amit csinál, ezért igen könnyen meg tudja győzni az érveivel a környezetében lévőket, de emellett inspiráló hatással is van rájuk.

Menjen el sétálni, de ezúttal a városon túlra, egyenesen a természetbe vezesse az útja. Szüksége van egy kis kikapcsolódásra távol a város zajától.

Minden korban fontos a bőrápolás. Elég alvással és megfelelő hidratációval ön mindig remekül fog kinézni.Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a „sok szerencsét” beírása után gördítesz lejjebb!