Emberek

Magyar szombat reggel ismét robbantott – EZT kaptuk tőle

Magyar szombat reggel ismét robbantott – EZT kaptuk tőle 

Magyar Péter számára mára egyértelművé vált, hogy a média jelentős része is az orbáni hatalomgyár része. A Tisza Párt alelnöke Facebook-oldalán azt írta: a rogáni propaganda szerepe eddig is nyilvánvaló volt.

A politikus immár úgy látja, hogy

– a rogáni és a gyurcsányi média egymást idézi, – beállt a sorba sok, magát függetlenként pozícionáló sajtótermék is, – a jogszabályi környezet miatt felesleges pereskedni, helyreigazítást kérni.

Mára egyértelművé vált, hogy a média jelentős része is az orbáni hatalomgyár része. A rogáni propaganda szerepe eddig is nyilvánvaló volt. Sok pénzzel és a legképtelenebb hazugságok ismétlésével elhitetni a fehérről, hogy fekete. Elhallgatni és lejáratni mindenkit, aki kibeszél az Orbán-Gyurcsány kánonból.

Az utóbbi hetekben viszont az is világossá vált, hogy az úgynevezett független sajtó jelentős része is a hatalomgyár és a status quo fenntartásában érdekelt. Ma már ott tartunk, hogy magukat oknyomozónak nevező portálok és újságírók is mindenféle forráskritika nélkül veszik át a propaganda szennylapjainak a legképtelenebb hazugságait.

Ma már egymást idézi, egymásra hivatkozik a rogáni és a gyurcsányi média, és beállt a sorba sok, magát függetlenként pozícionáló sajtótermék is.

Lehet persze pereskedni, helyreigazítást kérni, de mindenki tudja, hogy ez nagyjából felesleges, hiszen semmit nem ér egy hónapokkal később, legalul megjelenő gúnyos helyreigazítás. Nem véletlenül van így kialakítva a jogszabályi környezet. Így tud a propaganda gondtalanul működni, így tud következmények nélkül hazudni, így tud bárkit, akár magánszemélyeket is gond nélkül tönkretenni.

Ha valódi változást szeretnénk elérni, akkor nem csak a

korrupt hatalmi elitet kell leváltani, hanem a rendszert kiszolgáló, annak fenntartásában érdekelt média elitet is.

Csak úgy érhetünk el valós eredményeket, ha közvetlenül tudunk egymással kommunikálni, ha nem a média által felépített buborékban próbálunk evickélni, hanem nyíltan kimondjuk a valóságot és azt minél több emberhez eljuttatjuk.

Igen, a média valóban a negyedik hatalmi ág. Ráadásul egy olyan hatalmi ág, amelyet valójában senki nem ellenőriz.

Mi a TISZA Pártnál azon fogunk dolgozni, hogy fenntartsuk a közvetlen kommunikációt a magyar emberekkel, egymás szemébe nézzünk és megszorítsuk egymás kezét. Így biztos nem lesz a fehérből fekete.

Ahogy Deák Ferenc mondta: “Ha tőlem függene, a sajtótörvénynek csak egy paragrafusa volna: hazudni nem szabad.”

ui.: jelen bejegyzés nem a valódi újságírók ellen íródott. Akinek nem inge, nem veszi magára.