Egy szudáni modellt arra kértek, hogy fehérítse a bőrét, és a válasza inspirálta a nőket mindenhol

Ez a dél-szudáni modell itt van, hogy bebizonyítsa mindenkinek, hogy egy színes bőrű nő is lehet épp olyan gyönyörű, mint fehér bőrű társai.

Az ő neve Nyakim Gatwech, és az interneten arról beszélt, milyen élete volt a modellkedés előtt. Tanítja és segíti az embereket, hogy ne féljenek a sötétségtől. Szó szerint.

Gatwech lebontja a hagyományos szépség minden korlátját, miközben mélyen pigmentált bőre, és határozott megjelenése arra ösztönzi a többi embert, hogy mindig tegyék azt, amire vágynak.

Nyakim 24 éves, most Minneapolisban él, ahol mindig megpróbálja megismertetni az emberiséggel, hogy a sötét bőr is lehet gyönyörű.

Instagram fotói szinte mindig 10 ezer like-ot kapnak. Az egyik Instagram fotójában a következőket írta: “A csokoládém elegáns. Szóval így képviselem… harcosok nemzetét”.

További információért nézd meg az Instagram oldalát és a Twitter-t is.

Egy másik képen a modell elmagyarázza egy Uber sofőrrel való tapasztalatait, ahol azt javasolta, hogy próbálja meg “kifehéríteni” a bőrét, de ő csak hangos nevetéssel válaszolt erre a kijelentésre.

A modell azt is elmondta: “Nem fogod elhinni, milyen kérdéseket kapok, a bőrszínem miatt.”

Nyakim nemcsak a divatipar sokszínűségének szószólója, hanem a világ minden színes bőrű emberének fekete ügyvédje is.

Még a “Sötétség királynője” becenevet is ráaggatták, amit örömmel és büszkeséggel eltöltve visel.

“A fekete merész, a fekete gyönyörű, a fekete arany… Ne hagyd, hogy az amerikai szabványok károsítsák az afrikai lelkedet. Szeresd a bőröd színét, amiben élsz, függetlenül attól, milyen színű!” – mondta a modell.

A 24 éves modell a divatiparban sikeresen veszi az akadályokat, ezt sötét bőrének köszönheti, amelyet szépnek tart.

De az egyedülálló szépségét nem mindenki fogadta olyan jól, mielőtt sikeres modell lett.

I was asked the other day: “How do you feel about being nick named the ‘Queen of the Dark’?” My answer: “I actually like the name. There is nothing wrong with darkness and to add ‘Queen’ is just Cherry on the top! Blackness & Darkness shouldn’t be ONLY reserved for sadness/death or other evils.. it is something to be celebrated and uplifted in all its forms!” So I am the ‘Queen of the Dark’ who brings light and love to those around me. ❤😍🙏🏿 Project: ||.RARE.|| : : ||.Creative Director, Styled & Photographed By.|| Fashion Designer || @isaacwest : : : ||.Model.|| @queenkim_nyakim || #wcw😍😍😍 #queenofdark🍫🖤👸🏿 #chocolate🍫 #southsudanesebeauty🇸🇸🇸🇸😍😍🙌🏿 #melaninpoppin🍫❤✨ #melaningoddess👑🍫 #nubianqueen👸🏿 #africanqueen👸🏿 #nuergirlbeauty💁🏿💁🏿 #saynotoskinbleaching☝😖 #myblackisbeautiful💋 #blackgirlmagic💫✨

Nyakim Gatwech (@queennyakim) által megosztott bejegyzés,

Ugyebár az Uber sofőrje azt javasolta, hogy fehérítse ki bőrét, azt állítva, hogy jobban fog kinézni, világosabb bőrrel, illetve több barátja is lesz, és könnyebben bele tud majd illeszkedni a környezetébe.

So I got a snap couples days ago from my amazing followers lol this is what it said “do you know if someone shoot you the bullet will come back and ask for a flashlight” I swear that made my day I literally laugh out loud. And my respond was “I guess I’m too damm beautiful I can’t never get shot even if someone try to lol, because by the time the bullet goes back to ask for flashlight I’ll be gone lol 😂 one of advantage of having my dark skin is I can’t be shot lol. Smh 🤦‍♂️ Things like these stupid comments and questions can really make someone hate themselves if you don’t have self love and confident in yourself. Always remember you are beautiful just different and unique my little dark black girls❤️❤️😍😍 Designer @styletrolley 📸 @nicoleecaston #nuergirlbeauty💁🏿💁🏿 #africanqueen🏺💎 #melaningoddess👑🍫 #QUEENOFDARK😍🍫😘👸🏿#nubianqueen👸🏿 #melaninpoppin🍫❤️✨ #chocolate🍫 #confidenceiskey🔑

Nyakim Gatwech (@queennyakim) által megosztott bejegyzés,

De Nyakim egyszerűen nevetett ezen a megjegyzésen, mivel ő egy magabiztos lány, aki szereti a megjelenését

||Different Melanin|| photo shoot with @isaacwest #differentmelanin🍫🍫 #blackmodelsrock👸🏿👸🏿🙌🏿🙌🏿🍫🍫

Nyakim Gatwech (@queennyakim) által megosztott bejegyzés,

Minden egyes képén magabiztosságot sugároz magából ez a Szudáni modell.

Ez a gyönyörű modell a karrierjétől eltekintve minden fekete ember számára bátorítóan hat.

Az egyik fotójához a következőket írta: ” Gyönyörű vagy, és feltétel nélkül szeretetem, ami neked van, mert te vagy én”.

@stargrize music video shoot section!! BLACK GORLS MAGIC😍😍🍫🍫 BLACK QUEENS👸🏿👸🏿

Nyakim Gatwech (@queennyakim) által megosztott bejegyzés,

“Mutassuk meg a világnak, milyen gyönyörű és intelligens vagy, hogy a sötét bőrűek is felbátorodjanak.”

#happyblackhistorymonth✊🏿 @blackpanther is out now and remember this is not just a movie this is opportunity to show all the little black girls and black boys that they queens and kings and that they superhero who can do anything they put their mind into. And to know that there is no shame of who you are and where you come from #Africastrong so go and watch this movement with Pride✊🏿 “And as she walks in, we all pause throwing roses at her feet, making sure her feet don’t touch the ground, she is royalty, and she should always be treated as such, a few of us will bow, and others will watch from afar in admiration, what a elegant being she is, beautiful black queen she reminds us that we are the Genesis of humankind, and forever a punch in the enemy’s face, we are here to stay, and lord knows there’s nothing that can be done to alter that cause before her, were queens and after her will be more queens, so learn to not only accept our existence, but learn to embrace it, and she will stand next to her king ruling lands far beyond the eye, teaching the young and old to never lack in faith or belief hail a queen a symbol of so much more than just beauty, a symbol of leadership and strength.” Spoken word by @kopongspeaks Model @queennyakimofficial photographer @islandboiphotography braided crown and top @moshoodat MUA and creative director @moshoodat #queenofdark🍫🖤👸🏿 #myblackisbeautiful💋👑 #melaninpopping🍫❤✨ #melaningoals🍫✨ #melaningoddess👑🍫👸🏿👸🏿 #nuergirlbeauty💁🏿💁🏿 #southsudanesebeauty🇸🇸🇸🇸😍😍🙌🏿 #nubianqueens👑 #africanqueen👑 #blackgirlmagic💫✨ #blackexcellence #selfloveisthebestlove😘 #confdienceiskey

Nyakim Gatwech (@queennyakim) által megosztott bejegyzés,

Azóta több mint 100 ezer követővel van az Instagramon.

love the confidence in you The passion u have abut your melanin and self-love can moves people around the world. The understanding of your worth despite the insults you might of got from people will makes the woman you’ll become🙌🏿🙌🏿👌🏿👌🏿thanks @cosmopolitan Photographer @rubcha Stylist @jamesdemolet MUA @bobscott200 Hair @bennettgrey Fashion editor @racheltorgs Beauty Director @carlycardellino Art director @asilverman23 Photo director @heyguysheyphoto Model @queennyakimofficial myblackisbeautiful💋 #queenofdark🍫🖤👸🏿 #myblackisbeautiful💋👑 #melaninpopping🍫❤✨ #melaningoals🍫✨ #melaningoddess👑🍫👸🏿👸🏿 #nuergirlbeauty💁🏿💁🏿 #southsudanesebeauty🇸🇸🇸🇸😍😍🙌🏿 #nubianqueens👑 #africanqueen👑 #blackgirlmagic💫✨ #blackexcellence

Nyakim Gatwech (@queennyakim) által megosztott bejegyzés,

És ez a szám napról napra csak nő, hiszen egyre többen ismerik meg a nevét. Bár néha még mindig kap negatív megjegyzéseket, valójában ezek nem tudják letörni a sugárzó önszeretetét.

A “Sötétség királynője” valóban egy igazi királynő.  “A bőröm elnyeli a napsugarakat, és a hajam megfélemlíti a gravitációt. Nos nem mondhatod, hogy nem vagyok varázslatos!” – mondta a lány.

Te mit gondolsz erről a fekete bőrű fiatal modellről?

via


loading...