Az orvosok kiderítették, hogy mit tettek a szülei a fiúval, és tudták, hogy elveszett. De egy hónappal később egy idegen pár a segítségére sietett.

2017-01-11  —  Megosztotta:

Az ukrajnai Dima Kalekin nem emlékszik a szüleire.

Hirdetés

Születésekor hydrocephalus-t (vízfejűséget) diagnosztizáltak nála, de amikor a szülei először meglátták, nélküle hagyták el a kórházat, és nem is mentek vissza érte. Dima egy fogyatékos gyermekek számára fenntartott árvaházba került (Kramatorszk város), amely az ország keleti részén található.

Hirdetés

Hirdetés

Négy évvel később, Dima még mindig nem tudott járni és evőeszközökkel enni. A gondozók azért még reménykedtek benne, hogy egyszer normálisan életet élhet. Tény, hogy meg voltak lepve, hogy túlélte, és beszélni is tud néhány szót.

Ha a sok rossz dolog az életéből nem lett volna elég, a fiút egy újabb csapás érte.

Hirdetés
Hirdetés

Amikor Ukrajna keleti részén kitört a háború, civilek ezrei voltak veszélyben, beleértve Dimát, és más árvákat is Kramatorszkban. Az árvaház a vitatott terület közepén állt, és egyik fél sem tudott megegyezni, hogy ki legyen a felelős az evakuálásért. A gyerekek és a gondozók egy hétig menekültek egyik helyről a másikra, elegendő víz, élelmiszer, vagy orvosi ellátás nélkül. Végül, miután kiderült, hogy néhány gyermek milyen közel van a halálhoz, egy szeparatistákból álló csoport beleegyezett, hogy elvigyék az árvákat az ukrajnai hatóságokhoz.

Hirdetés

Hirdetés

A gyerekeket elvitték a kórházba Harkovban, ahol az orvosok alig tudták visszatartani a könnyeiket, amikor meglátták először Dimát. Mivel folyamatosan menekülniük kellett a háborús övezetben, inkább tűnt holtnak, mint élőnek. Az orvosok hamar kiderítették, hogy a szülei elhagyták. “Dima és a többi gyermeket kimentették a háborúból. Az ő állapotában, és az ő betegségével, Dimának nem lett volna esélye hazánkban” – emlékezett vissza az egyik orvos.

Hirdetés

A dolgozók a klinikán annyira kétségbeesettek voltak, hogy kapcsolatba léptek egy pappal, aki imádkozott Dimáért, hogy találjanak neki egy szerető családot, ahol több esélye lesz egy jobb életre.

Hirdetés
Hirdetés

És Dima szerencséje a javulás irányába változott: csak néhány héttel azután, hogy ő és a többi árva átkerültek egy új árvaházba, egy pár Vermontból (USA) meglátogatta őket. Ernest és Ruth Chaves megtudta, hogy a háború milyen borzalmas körülményeket okozott, és elhatározták, hogy örökbe fogadnak egy gyermeket a régióból. Abban a pillanatban, ahogy meglátták Dimát, tudták, hogy ő lesz az.

Hirdetés

Az örökbe fogadás nem volt új a párnak – már hét örökbe fogadott gyermekük volt – így elegendő tapasztalattal rendelkeztek és rekordidő alatt előkészítették az összes szükséges dokumentumot. 2015. szeptemberében, mindössze két hónappal azután, hogy először találkoztak vele, haza vitték Dimát, hogy csatlakozzon a nagy családhoz, és új nevet adtak neki: Zebadiah Chaves.

Hirdetés

Hirdetés

Miután körülvette az új, szerető család, Zebadiah elképesztő fejlődésen esett át. Csak két nappal azután, hogy megérkezett, már képes volt kanállal enni egyedül.

Hirdetés

Egy évvel később, az alultáplált, félig halott fiú, aki elhagyta Ukrajnát, szinte a felismerhetetlenségig megváltozott: Zebadiah tudott beszélni, képes volt megérteni két nyelvet, és tanulta, hogyan kell járni. Miután több vizsgálaton átesett, az orvosok meg voltak győződve arról, hogy az agya nem szenvedett jelentősebb sérülést, és jó esélye van, hogy egy teljesen normális gyermek váljon belőle.

Zebadiah-nak még hosszú utat kell megtennie. Több műtétre és hosszú kezelésekre lesz szüksége, de ő megmutatta mindenkinek, hogy egy igazi harcos, és erős akarata van, hogy éljen.

loading...