Hirdetés

Az 1 éves gyermek nyom nélkül tűnt el 1995-ben – 21 évvel később az anyja összeomlik, amikor kiderült az exe hazugsága

2017-10-13  —  Megosztotta:

Szörnyű érzés, mikor egy édesanyától elrabolják gyermekét, és 21 évig semmit sem tud róla.

Hirdetés
Hirdetés

Közben reménykedik, arról álmodik, hogy egyszer ismét átölelheti kincsét, akit a világon mindennél jobban szeret.

A következő történet egyszerűen hihetetlen, de szerencsére happy end a vége.

1995-ig kell visszamennünk az időben. Maria Mancia a munkából tért haza, mikor észrevette, hogy férje eltűnt, és a 18 hónapos kisfiát és minden hivatalos papírt magával vitt, tudósította az Inside Edition.

Hirdetés
Hirdetés

Csak egy fényképe maradt a fiáról, azt is az egyik rokon küldte el neki. Az asszony hívta a rendőrséget, de a hatóságoknak nem sikerült a férfi és a kis Steve Hernandez nyomára bukkannia.

Hirdetés

21 év eltelte után szerencsére tavaly a rendőrség kapott egy fülest valakitől, aki elárulta, hogy hol van az akkor már 22 éves Steve, aki egyébként a jogi egyetem hallgatója a mexikói Puebla városában.

Hirdetés

A rendőrök és nyomozók biztosra akartak menni a dolgukban, így nem szóltak egy szót sem anyának és fiának. A fiú apja időközben felszívódott, így a rendőrök azzal keresték meg Steve-et, hogy adjon DNS-mintát, hátha segít abban, hogy nyomára bukkanjanak az apjának. Közben a DNS-minta arra kellett, hogy meggyőződjenek arról, hogy Steve Maria fia.

Hirdetés

Mikor kiderült, hogy megkerült a 21 éve elrabolt fiú, Maria nem akart hinni a fülének. Az ABC csatornának azt mondta:

“A sok gyötrődés, aggódás, amit az évek alatt el kellett viselnem, most végre elmúlt.”

Hirdetés

A találkozás nagyon megható volt, Steve találkozhatott négy amerikai féltestvérével is, és döbbenten értesült arról, hogy ő is az Államokban született, ezért úgy döntött, ott kívánja folytatni tanulmányait.

Hirdetés

Nézd meg a videóban, mikor anya és fia 21 év múlva ismét átölelhetik egymást.

Hirdetés

Hirdetés

via

loading...