Michaela DePrince története igazán motiváló.
Nemcsak, hogy leküzdötte az életében tapasztalt nehézségeket, hanem bebizonyította, hogy igaz a régi mondás: „ne ítélj meg egy könyvet a borítója alapján”.
Michaela DePrince 1995-ben született Mabinty Bangurawas néven Sierra Leonéban. Születése után mindkét szülőjét elvesztette az országában dúló polgárháborúban, és árvaházba került. Ott kezdődött a rémálma.
Michaela vitiligóban szenvedett, egy olyan betegségben, amelynek következtében a sejtek elvesztik pigmentációjukat, és így elvesztik színüket. Emiatt fehér foltok jelentek meg a nyakán. Emiatt mindenki gúnyolódni kezdett rajta, és egyetlen barátja egy róla elnevezett kislány volt, Mabinty.
A bőrbetegsége miatt az „Ördög lánya” becenevet kapta, és senki sem akarta örökbe fogadni. Michaela így mesélt az árvaházban szerzett szörnyű élményeiről: „Értékeltek minket. Az 1-es volt a kedvenc gyerek, míg a 27-es a legkevésbé kedvelt. Én voltam a 27-es…”
„Folyton azt mondogatták nekem: ‘Miért fogadná bárki is örökbe az ördög lányát?'” – mondta a Todaynek.
Michaela sok napot éhezve töltött és rosszul bántak vele. Az élete reménytelennek tűnt, mígnem egy nap véletlenül meglátott egy táncosnő képét egy magazinban.
Egy interjúban így nyilatkozott: „Nem csak arról volt szó, hogy táncosnő volt. Boldognak tűnt, és én is boldog akartam lenni. Ha őt boldoggá tette, amit csinált, akkor én is ezt akartam tenni”.
Hároméves korában újabb tragédia érte: lázadók hasba szúrták.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
De a dolgok hamarosan megváltoztak. Egy amerikai nő, Elaine, úton volt Afrikába, hogy örökbefogadja Mabintyt, a másik kislányt. Az árvaházban azonban zűrzavar támadt, és felhívták Elaine-t, hogy tisztázza, melyik Mabinty-t akarja örökbe fogadni.
Amikor Elaine DePrince megtudta, hogy a két Mabinty közül az egyik egy olyan kislány, akit már 12-szer elutasítottak, és árva volt, úgy döntött, hogy mindkét kislányt örökbe fogadja. Elnevezte őket Michaelának és Miának. Elaine csak azután mondta el férjének, hogy két kislányt fogadott örökbe, hogy aláírta a papírokat.
A DePrince családnak nem volt új az örökbefogadás. Korábban már három gyermeket fogadtak örökbe, és mindhárom vérzékenységben szenvedett.
Elaine mindig a lehető legjobban gondoskodott a gyermekeiről, de tragédia történt, amikor a 3 gyermek HIV-vel fertőződött. Akkoriban nem volt gyógymód erre a betegségre, és a DePrince család mindhárom gyermeküket elvesztette.
Ez késztette őket arra, hogy ismét örökbe fogadjanak. A házaspár 1999-ben fogadta örökbe a 4 éves Michaelát. A gyermek azonnal arról beszélt szüleinek, hogy álma, hogy táncos legyen.
A szülei teljes szívvel támogatták az álmát. Elaine és férje elkísérte őt a tánciskolába, és táplálták a vágyát. Michaelának időbe telt, amíg elfogadta ezt a feltétel nélküli szeretetet és támogatást.
Elmesélte: „Éjszakánként felkapcsolt lámpával aludtam. Rettegtem, hogy ha lekapcsolom, és felébredek, akkor újra az árvaházban találom magam”.”
Michaela be akarta bizonyítani, hogy mindenki téved, de még Amerikában is akadtak problémái.
Rájött, hogy bőrbetegsége problémát jelent a táncosnő karrierje szempontjából. Édesanyja, Elaine azonban azt mondta neki, hogy azok a foltok csak tündérpor, és hogy továbbra is hinnie kell az álmaiban.
2020 júniusában Michaela elvesztette az apját, és megfogadta, hogy minden fellépését neki szenteli. Nagyon megható megemlékezést írt neki, amelyben elmondta, hogy biztosan nagyon nehéz lesz találkoznia a leendő férjével, mert az apja nagyon magasra tette az elvárásait.
Örökbefogadó szülei szeretetének köszönhetően sikerült legyőznie szorongásos problémáit, és ma már világszerte elismert előadóművész tánctudása miatt.
„Amikor nyolcéves voltam, egy tanár azt mondta nekem: ‘Tudod, nem igazán fókuszálunk a fekete táncosokra, mert ők mindig kövérek és nagymellűek'” – mondta 2017-ben az NBC-nek.
De Michaela biztosan nem hagyta, hogy egy tudatlan tanár döntsön a sorsáról. A lehető legjobban vigyázott magára, és az évek kemény munkája sikeres karrierrel fizetett ki.
Tizenhét évesen kezdett el dolgozni a New York-i Harlemi Táncszínházzal.
Bizonyára nem csak engem érintett meg az az út, amelyet ez a nő bejárt, az árvaházi gyermekkorától a táncosnői létéig. El tudjátok képzelni, milyen fájdalmakon ment keresztül?
Mindazok után, amin keresztülment, úgy tűnik, hogy a prímabalerinává válás volt az egyik „legkönnyebb” dolog az életében.
És micsoda jellem ez a nő. Az alábbi videóban láthatjátok őt.
