A halott barátnőjét tartotta a karjaiban. Néhány nap múlva házasok voltak.

Egy thaiföldi szerelmespár, Chadil Deffy és Sarinya “Anne” Kamsook az egyetemen ismerték meg egymást, majd a tanulmányok befejezése utána is együtt éltek hosszú jegyességben, addig a szörnyű napig, amíg Anne életét vesztette egy balesetben.

HIRDETÉS

Anne már korábban szerette volna megtartani az esküvőt, azonban Deff inkább karrierjét tartotta előtérben, s míg anyagi helyzete nem volt biztos, addig vártak a menyegzővel.

A férfi azonban ígéretéhez hű akart maradni, és úgy határozott, hogy menyasszonya temetésén kerít sort a bizarr esküvőre.

HIRDETÉS

Chadil Deffy foglalkozását tekintve egyébként rendező, és elmondása szerint az elmúlt 10 évben csak a karrierépítésre koncentrált, illetve arra, hogy szakmailag folyamatosan képezze magát, miután befejezte az egyetemet, ahol megismerte Anne-t.

A szertartásra, mely egy thai buddhista szerzetes közreműködésével történt, a Surin tartományban található helyi templomban került sor. Az eseményre való meghívást sem nevezhetjük szokványosnak, ugyanis Deffy a Facebookon keresztül informálta a családot és barátokat az esemény körülményeiről.

HIRDETÉS

Az özvegy vőlegény szmokingot, cilindert, és fehér csokornyakkendőt viselt, míg menyasszonya rövid fehér ruhába volt öltöztetve, kezén csipkés kesztyűvel.

A szűk családi körben a férfi kedvese ujjára húzta a karikagyűrűt, majd kezet csókolt. A gyászos esküvő alatt folyamatosan forogtak a kamerák, ugyanis a férfi stábja megörökítette a nem mindennapi eseményt.

HIRDETÉS

Chadil egy megrendítő nyilatkozattal osztotta meg a képeket. “Amit tettünk számodra biztos egy nagyszerű szerelmet jelképez. De számunkra ez egy hiba, mert nem tudunk visszamenni az időben, hogy helyre hozzuk, amit elrontottunk. Ne felejtsd el, az élet rövid.”

loading...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!