Sok beszámoló szól arról, hogy a párok azért veszekednek, mert a férfi fáradt a munkától, a nő pedig azt szeretné, ha többet segítene otthon. És ebben a bejegyzésben pontosan ez a helyzet. De ebben a történetben a nő ahelyett, hogy csak veszekedett volna, feldúltan elhagyta a házat. Két nappal később ezt a levelet kapja:
„Kedvesem,
Két nappal ezelőtt csúnyán összevesztünk. Fáradtan jöttem haza a munkából. Este 8 óra volt, és csak ülni akartam, és nézni a meccset.
Amikor megláttalak, kimerült és rossz hangulatban voltál. A gyerekek veszekedtek, a baba pedig sírt, amikor megpróbáltad elaltatni.
Bekapcsoltam a tévét.
Nem halnál bele, ha egy kicsit segítenél, és jobban részt vennél a gyerekeid nevelésében – mondtad dühösen, miközben lehalkítottad a tévét.
Dühösen válaszoltam: – Egész nap dolgoztam, hogy te otthon maradhass és babaházzal játszhass.
A vita folytatódott. Te sírtál, mert dühös és fáradt voltál. Nagyon kegyetlen dolgokat mondtam. Kiabáltál és azt mondtad, hogy nem bírod tovább.
Nekem kellett vacsorát adnom a gyerekeknek és lefektetnem őket. Másnap még mindig nem jöttél vissza, és meg kellett kérnem a főnökömet, hogy adjon szabadnapot, hogy otthon maradhassak és vigyázzak rájuk.
Rohamoknak és sírásnak voltam tanúja.
Az egész napot azzal töltöttem, hogy ide-oda rohangáltam, még zuhanyozni sem volt időm.
Egyszerre kellett tejet melegítenem, felöltöztetnem egy gyereket és kitakarítanom a konyhát.
Az egész napot úgy töltöttem bezárva, hogy senkivel sem beszéltem, aki 10 évesnél idősebb.
Nem ülhettem nyugodtan az asztalnál, és nem élvezhettem egyedül egy békés étkezést, mert a gyerekek után kellett futkosnom.
Mentálisan és fizikailag annyira kimerült voltam, hogy csak aludni akartam 20 órán át, de három órával később fel kellett kelnem, mert a baba sírt.
Két napot és két éjszakát éltem át a helyedben, és elmondhatom: megértem.
Megértem a fáradtságodat.
Megértem, hogy anyának lenni állandó áldozatot jelent.
Megértem, hogy ez fárasztóbb, mint 10 órán keresztül a munkahelyi nagymenők társaságában pénzügyi döntéseket hozni.
Megértem a frusztrációt, amikor feladod a szakmádat és az anyagi szabadságodat azért, hogy a gyermekeiddel lehess.
Megértem a bizonytalanságot, hogy a gazdasági biztonságod már nem csak tőled, hanem a partneredtől függ.
Megértem az áldozatokat, amelyeket azzal hozol, hogy nem jársz el a barátaiddal, nem sportolsz vagy nem alszol éjszaka.
Megértem, milyen nehéz lehet bezárkózni és a gyerekekre vigyázni, miközben úgy érzed, hogy lemaradsz arról, ami odakint történik.
Azt is megértem, hogy szomorú vagy, amikor az anyukám kritizálja a gyerekeink nevelésének módját, mert senki sem tudja jobban, mi a legjobb a gyerekeknek, mint a saját anyjuk.
Rájöttem, hogy anyának lenni a társadalom legnagyobb terhének cipelését jelenti.
Nem csak azért írom ezt a levelet, hogy tudassam veled, hogy hiányzol, hanem azért is, mert nem akarom, hogy még egy nap elteljen anélkül, hogy elmondanám neked:
„Nagyon bátor vagy, nagyszerű munkát végzel, és csodállak téged”.”
Nemcsak a férjeknek kellene megbecsülniük a nőket feleségként és anyaként, hanem nekünk, gyerekeknek is.
Bár néha kicsit „unalmasak” tudnak lenni, az igazság az, hogy mindent értünk tesznek. Ezért ma, akár férj vagy, akár fiú vagy, akár mindkettő, arra hívunk, hogy menj oda az életedben lévő nő(k)hez, mondd el nekik mindazt, amit jelentenek neked, és köszönd meg nekik mindazt, amit tesznek.
