Ha megkérjük Michael McCormick történészt, hogy nevezze meg az emberiség történetének legrosszabb évét, a válasza nem az, amire számítanánk. Nem 1349, amikor a fekete halál kiirtotta fél Európát, és nem is 1918, amikor az influenzajárvány tízmilliókat ölt meg. Ehelyett a Kr. u. 536-os évet említi, amelyet egy példátlan globális katasztrófa jellemzett. „Ez volt az egyik legrosszabb időszak kezdete, ha nem a legrosszabb év” – mondja McCormick, aki a Harvard Egyetem Emberi Múlt Tudományos Kezdeményezését vezeti. Különös és tartós köd borította be Európa, a Közel-Kelet és Ázsia nagy részét, széles körű pusztítást okozva.
535: A sötétség és a kétségbeesés éve.
Közel másfél évig sűrű köd lógott hatalmas területek felett, elzárva a napfényt és sötétségbe borítva a világot. Prokopiosz bizánci történetíró így írta le ezt: „Mert a Nap egész évben fénytelenül adta ki a fényét, akárcsak a Hold”. Az eredmény katasztrofális volt. Az északi féltekén a hőmérséklet 1,5 °C és 2,5 °C közöttire csökkent, így az 530-as évek a feljegyzett történelem egyik leghidegebb évtizedévé vált. Kínában nyáron havazott, a földrészeken a termés nem termett, és éhínség tört ki. Az ír történelmi feljegyzések 536 és 539 között súlyos élelmiszerhiányt dokumentálnak.
Aztán, amikor már úgy tűnt, hogy a dolgok már nem lehetnek rosszabbak, Kr. u. 541-ben betegségek törtek ki. Az Iusztinianoszi pestiseként ismert bubópestis milliókat ölt meg a birodalomban, a becslések szerint a halálozás 25% és 50% között mozgott a súlyosan érintett régiókban. Egyes történészek szerint ez is hozzájárult a birodalom hanyatlásához.
A rejtély megfejtése: A vulkánok szerepe
A tudósok évszázadokon át a hatodik század közepét a rendkívüli nehézségek időszakaként ismerték el, de a rejtélyes éghajlati katasztrófa oka ismeretlen maradt. Az áttörést az hozta meg, amikor Michael McCormick és Paul Mayewski glaciológus egy kutatócsoport élén egy svájci gleccserből származó jégmagokat elemzett. Eredményeikből kiderült a valószínűsíthető okozó: egy hatalmas izlandi vulkánkitörés, amely Kr. u. 536 elején hamut szórt az északi féltekére. Ezt két további kitörés követte 540-ben és 547-ben, ami tovább rontotta az amúgy is szörnyű állapotokat. Az ismételt csapások a pestissel együtt több mint egy évszázadon át tartó gazdasági válságba taszították Európát.
A jégmag a fellendülést is felvillantotta. Kr. u. 640-re a tudósok észrevették a levegőben lévő ólom, az ezüstbányászat melléktermékének növekedését. Ez arra utalt, hogy a kereskedelem és az ipar végre kezdett fellendülni.
Jégmagok és éghajlati nyomok
A válaszok keresése az 1990-es években kezdődött, amikor a fák évgyűrűinek vizsgálata kimutatta, hogy a Kr. u. 540 körüli évek kivételesen hidegek voltak. A grönlandi és antarktiszi sarki jégmagok újabb vizsgálatai újabb darabot adtak a kirakós játékhoz. Amikor egy vulkán kitör, ként, bizmutot és más részecskéket lövell ki a felső légkörbe, aeroszolréteget képezve, amely visszaveri a napfényt és lehűti a bolygót.
2015-ben a Berni Egyetem Michael Sigl által vezetett kutatócsoportja megerősítette, hogy az elmúlt 2500 év szinte minden jelentős hideg periódusa egybeesett egy vulkánkitöréssel. Adataik szerint 535 végén vagy 536 elején volt egy nagyobb kitörés, amelyet 540-ben egy másik követett, ami magyarázatot ad a hosszan tartó globális lehűlésre.
Ezekre az eredményekre építve Mayewski csapata a svájci Alpokban található Colle Gnifetti gleccserből vett jégmagot vizsgálta meg. Ez a 72 méter hosszú jégmag több mint 2000 év környezeti történetét őrizte meg, beleértve a vulkáni tevékenységet, a porviharokat és az ipari szennyezést. A kutatók egy fejlett lézeres technika segítségével mikroszkopikus jégrétegeket elemeztek – amelyek mindegyike csupán napok vagy hetek hóesését jelentette -, és így egy hihetetlenül részletes idővonalat hoztak létre.
A helyreállítás pillantása – és egy újabb összeomlás
A Kr. u. 536-ból származó jégrétegekben Laura Hartman kutató apró vulkáni üvegszemcséket fedezett fel. Kémiai összetételük elemzésével ő és Andrej Kurbatov vulkanológus Izlandon talált vulkáni kőzetekre vezette vissza őket. Ez erősen arra utal, hogy egy izlandi vulkán váltotta ki a globális lehűlést. Néhány tudós, köztük Michael Sigl azonban úgy véli, hogy további bizonyítékokra van szükség ahhoz, hogy kizárjanak más forrásokat, például egy észak-amerikai kitörést.
Függetlenül a pontos eredettől, a kitörésnek pusztító hatása volt. A szél vulkáni hamut szállított Európán és Ázsián keresztül, elsötétítette az eget és éghajlati változásokat idézett elő. A tudósok célja most az, hogy további vulkáni lerakódásokat találjanak az európai és izlandi tavakban, hogy jobban megértsék, miért volt ez a kitörés ilyen katasztrofális.
Egy évszázaddal később a jégmag a gazdasági fellendülés jeleit tárja fel
Kr. u. 640 körül a levegőben lévő ólomszennyezés megugrása arra utal, hogy az ezüstbányászat újraindult, ami fordulópontot jelentett a kereskedelemben és az iparban. Kr. u. 660-ra egy újabb ólomszint-emelkedés arra utal, hogy az ezüst lett az uralkodó fizetőeszköz, ami a kereskedőosztály felemelkedését jelzi.
A történelem azonban megismételte önmagát. Az 1349 és 1353 közötti fekete halál idején a jégmagok ólomszennyezettsége eltűnt, ami egy újabb gazdasági összeomlást tükröz. Christopher Loveluck, a Nottinghami Egyetem régésze a nagy felbontású környezeti és történelmi feljegyzések integrációját „mindent megváltoztatónak” nevezi annak megértésében, hogy a természeti katasztrófák hogyan alakították az emberi civilizációt.
