Miki és Rami története nem a tündérmesék forgatókönyve szerint indult. Rami előző kapcsolatából származó tinédzser lánya rögtön jelezte a férfinak az esküvőn, hogy nem kedveli őt.
Ez a vélemény, úgy tűnik, kölcsönös, hiszen Miki sem örült annak, hogy egy gyerek is a kapcsolatuk részévé vált. „Nem szeretném más gyerekét pesztrálgatni” Rami a legutóbbi adásban próbálta tisztázni ezt a kérdést, különösen, mivel Miki korábban nyíltan elmondta, hogy nem olyan nőt képzelt maga mellé, akinek már van gyermeke.
„Egyszerűen nem szeretném más gyerekét pesztrálgatni. Ehhez jogom van. Más gyereke. Nem az enyém.
Az túlzott kötöttségekkel jár” – vallotta be Miki, aki bár csalódott volt, amikor megtudta Rami életkörülményeit, mégsem mondott nemet a házasságkötéskor.
Miki azt ígérte, hogy nyitott lesz a helyzetre, és megpróbálja elfogadni Rami lányát, bár érződik, hogy ez nem megy egyik napról a másikra.
„Ez nem zárja ki a kettőnk dolgát. Próbálok nyitott lenni, ezt megígérem. Ez így okés?” – tette hozzá. Rami azonban úgy érzi, hogy a kérdés ettől még megoldatlan maradt.
A nő nem akarta tovább feszíteni a húrt a legelső közös napjukon, de egyértelműen érzi, hogy hosszú út áll előttük, mire valódi családdá kovácsolódhatnak.