A Dancing with the Stars hatodik élő adása ismét felejthetetlen pillanatokat hozott a nézők számára. Az este folyamán a táncparketten a páros produkciók mellett a „páratlan párosok” ragyogtak, amikor minden még versenyben lévő sztár mellé egy profi táncos is csatlakozott.
A látványos koreográfiák és a zsűri lelkesedése mellett az est izgalmait a búcsú pillanatai tették igazán emlékezetessé.
Az már biztos, hogy WhisperTon a Dancing with the Stars idei évadának legjobb férfi versenyzője. Profi táncpartnere, Tóth Katica oldalán ezúttal is lenyűgöző produkcióval rukkoltak elő, amely nemcsak a közönség, hanem a zsűri szívét is elnyerte.
Az este különlegessége volt, hogy WhisperTon születésnapját is megünnepelték a műsorban, ami egy kis vidámságot és meghitt pillanatokat is csempészett a verseny izgalmaiba.
Tóth Gabi és partnere, Papp Máté Bence kiemelkedő teljesítményt nyújtottak az adásban. Bár az énekesnő korábban úgy érezte, hogy alulértékelik a teljesítményüket, most végre pozitív visszajelzéseket kaptak. A zsűri dicséretei új lendületet adtak a párosnak, akik mindent beleadtak a táncparketten.
A műsor vége felé közeledve egyre élesebb a verseny, és ismét elérkezett a búcsú pillanata. A zsűri pontjai alapján a következő sorrend alakult ki:
1.Szabó Zsófi és Suti Andris
2.WhisperTon és Tóth Katica
3.Mihályfi Luca és Hegyes Berci
4.Törőcsik Franciska és Baranya Dávid
5.Tóth Gabi és Papp Máté Bence
A nézői szavazatok alapján Szabó Zsófiék és WhisperTonék egyenes ágon jutottak tovább. Ez azt jelentette, hogy Mihályfi Lucáék, Törőcsik Franciskáék és Tóth Gabiék veszélyzónába kerültek.
A zsűri döntése értelmében Mihályfi Lucáék folytathatták a versenyt, így a nézők szavazatai döntöttek Törőcsik Franciska és Tóth Gabi között.
Végül a nézői szimpátia Törőcsik Franciskát és Baranya Dávidot juttatta tovább, míg Tóth Gabi és Papp Máté Bence számára véget ért a verseny.
A Dancing with the Stars következő adásában már csak négy páros küzd meg egymással. Az izgalmak fokozódnak, hiszen mindenki a döntőbe jutásért harcol. Vajon ki nyeri el a győztesnek járó trófeát? A következő adásban minden kiderül!