Emberek

Meghalt a felesége, 6 gyermekük nevelésével egymaga birkózott meg nagy nehézségek között. Egyik nap hatalmas ajándékot kap:

Andrew Kudreavtzev a harmincas orosz férfi hazájában országos ismertségre tett szert, amikor a sajtó hírét vitte, hogy a férfi felesége tragikus halála után egyedül gondoskodik 6 kiskorú gyermekéről.

A hírverés az ő esetében azonban nemhogy nem járt káros hatással, de segített neki abban, hogy sínre tegye az életét, és végre életének egy boldogabb időszakába léphessen a gyermekeivel együtt.

A férfi ugyanis ismertté válását követően napról napra több megkeresést kapott olyan nőktől, akik felajánlották segítségüket ebben a nehéz helyzetben.

A férfi igyekezett minden levelet elolvasni, de valahogy kezdetben nem nagyon tudta elhinni, hogy ennyi ember akarna rajtuk segíteni.

Egy nap azonban kapott egy levelet, amelynek tartalma nagyon megérintette a lelkét, és elhatározta, hogy rászánja magát, hogy személyesen is megismerkedjen a levélíróval, egy Liuda nevű hölggyel.

A találkozóra a férfit mind a hat gyermeke elkísérte. A férfi és gyerekek is hamar a szívükbe zárták a kedves fiatal nőt, aki nagyon jól bánt a kicsikkel.

A nő elmondta a férfinak egy álmát, ami arról szólt, hogy 7 gyereket nevel majd fel. Mivel Liudának már volt egy gyermeke a volt férjétől, így Andrew 6 gyermekével együtt ez pont 7 lett volna.

Bár eleinte nem romantikus célból találkoztak, hamarosan szerelem szövődött közöttük.

Hamarosan összeköltöztek, és egy igen szerény kis esküvő keretében örök hűséget fogadtak egymásnak.

Azóta a pár már összesen 9 gyermeket nevel nagy boldogságban, mivel 2 nehéz sorsú árvát is örökbe fogadtak.

Ugye, milyen fantasztikus emberek?