„Nekem mindig is arról szólt az élet, hogy átadjam neked azt, amit csak tudok. A te boldogságod az én legnagyobb kincsem. Minden, amit teszek, azért van, hogy biztosítsam neked amit csak meg tudok adni.”
Az elmúlt időszak nagyon nehéz volt, de az élet megy tovább. Mások is megtalálták a módját, hogyan éljenek tovább.
Mindig gondoskodtam a lányomról, mindent megtettem, hogy biztosítsam neki a legjobb életet. Őszintén szerettem őt egész szívéből, és minden pillanatban megmutattam neki ezt a feltétlen szeretetet.
A lányom kedvenc meséje mindig a „Csillagszemű juhász” volt. A történetek, amiket olvastam, mindig segítettek neki megérteni az élet nehézségeit és hogyan küzdjön meg velük. Az iskolában a tanárok mindig örömmel fogadták a mesék inspiráló hatását.
Gyakran voltak nehézségeim a munkával, de mindig sikerült úgy tennem, mintha minden rendben lenne a lányom előtt.
Sajnos nem tartottuk a kapcsolatot, az egyetemi évei alatt nagyon eltávolodott tőlem, már két éve meg sem látogatott. Viszont tudtam, hogy sikeres ügyvédi vizsgát tett, a közösségük nagyon boldog volt, és őszintén örültek a sikereinek.
Az élet sajnos nagyon megváltoztatta. Az egyetemi évek alatt szembesült a való élet kihívásaival és átalakult.
A lányom végül egy férfival kezdett el randizni, aki egy jómódu családból származott. Örültem az eljegyzés hírének, örültem, hogy a lányom megtalálta a boldogságát.
Egy nap a lányom úgy döntött, hogy levelet ír, hogy ne jöjjek az esküvőjére. Azt hitte, így jobb lesz mindenki számára. De nagyon elszomorodtam ezen a döntésen. Éveken át minden erejével támogattam a lányom, segítettem neki mindenben, és mindig mellette álltam. Vajon megérdemeltem ezt a sorsot? Miután sokat gondolkodtam, úgy döntöttem, hogy mégis elmegyek a városba.
Amikor eljött az esküvő napja, habár nem kaptam meghívót úgy döntöttem elmegyek, még ha meg is haragszik látnom kell az esküvőjén a lányom. Őszinte szeretettel öleltem meg, csókoltam, és elmondtam neki, mennyire boldog vagyok azért, hogy ő a lányom.
A lányom teljesen megdöbbent és nem tudott mit mondani. Láttam rajta, hogy nagyon szégyellte magát amiatt, amit tett.
„Hogyan gondolhatott arra, hogy elutasítsa a világ legfontosabb emberét az életében?”
Végül mellette maradtam. Sírt és nevetett, örülve annak, hogy nem hagyta el az apa, aki mindig is szerette őt.
És így zárult a történet, a legfontosabb tanulsággal, amit csak az élet tud megadni. Néha azt kell szeretni igazán aki megbánt, és fájdalmat okoz, mert az élet ilyen, a sértettség és a fájdalom tartogatása nem vezet sehová… Köszönöm ha megosztod!
