Claudio Vieira de Oliveira születésének napján az orvosok azt tanácsolták az édesanyjának, hogy hagyja éhen halni a gyermeket. Valami ugyanis messze nem volt normális a külsejében. Valójában sokan zavarónak találnák.
De ahelyett, hogy megfogadta volna a szörnyű javaslatukat, az anya hazavitte a fiát, és minden erejével szerette és ápolta.
Claudio olyan ritka betegséggel született, hogy a gerince és a végtagjai oly módon eltorzultak, amihez egyikünk sem szokott hozzá. A feje hátrafelé támaszkodik a gerincén, és a végtagjai csavarodva feküdtek alatta.
Lényegében fejjel lefelé áll a feje – ez az állapot a legtöbb embert lehangolná.
Claudio és édesanyja azonban nem engedték, hogy az arthrogryposis néven ismert állapot megakadályozza az életörömét.
Valójában azt lehet mondani, hogy sokkal vidámabb, mint néhány olyan ember, akinek egyáltalán nincs egészségügyi problémája.
Ahogy Claudio nőtt, rájött, hogy térdelve is tud járni, sőt, a szájával és az ajkával még egy tollat is tud használni, és egy mobiltelefont is tud kezelni. Ahogy teltek az évek, az álmaival együtt az önbizalma is egyre nőtt.
Megtanultam bekapcsolni a tévét, felveszem a mobilomat, bekapcsolom a rádiót, használom az internetet és a számítógépet. Könyvelői és kutatómunkát végzek az ügyfeleim számára, és tanácsadást is folytatok.
Az édesanyja hozzáteszi: „Soha nem próbáltuk meggyógyíttatni, hiszen nem lehet, de azt nagyon szerettem volna, ha mindenre képes, amire a többiek. Ezért lett Claudio ilyen magabiztos. Simán kimegy az utcára, táncol és énekel.”
Claudio nyolc éves volt, amikor megunta, hogy mindenhová cipelni kell, megtanult a térdén járni. A család kicserélte a padlót, nehogy megsérüljön. Az ágyát, a konnektorokat és a villanykapcsolókat lejjebb szerelték, hogy ő is elérhesse őket. Szokatlan deformitásai miatt nem használhat kerekesszéket, ami a függetlenségét nagyban korlátozza, ennek ellenére kikunyerálta, hogy hadd mehessen iskolába a többi gyerekkel.
„Egész életemben azon dolgoztam, hogy a testemet a világhoz idomítsam. Már egyáltalán nem látom magam másnak. Hétköznapi ember vagyok. Mindig elmondom az előadásaimon, hogy bár fejjel lefelé, de nem fordítva látom a dolgokat. Mostanában könnyebben beszélek nagy nyilvánosság előtt, már nem rettegek tőle, és elmondhatom, hogy profi szónok lettem, akit a világon mindenhová hívnak.”
Gyorsan eljutottunk a mai napig, Claudio 48 éves, könyvelő, ünnepelt nyilvános szónok és publikált író.
Nézd meg az alábbi videóban csodálatos történetének egy részét, és oszd meg csodálatos gondolkodásmódját, hogy emlékeztess másokat is arra, hogy a boldogság választás kérdése!
