A jó szamaritánusok mindannyiunkat körülvesznek, és kedvességükkel jobbá teszik a világot. Nemes cselekedeteiket azonban néha félreértik, és az emberek értetlenül állnak előttük.
Ez történt Aditya Tiwarival, egy aranyszívű szoftvermérnökkel. Időt szakított arra, hogy édességet osszon a rászoruló gyerekeknek, nem is sejtve, hogy egy látogatás a helyi árvaházban örökre megváltoztatja az életét.
VÉLETLENÜL TALÁLKOZTAK
Tiwari 2014-ben meglátogatott egy árvaházat, és hamar felfigyelt egy csecsemőre, akit mindenki mellőzött és egyedül volt. Kíváncsi volt az öt hónapos kisgyermekre, és megkérdezte az egyik gondozót, hogy többet tud-e róla.
Ők tájékoztatták arról, hogy az Avnish nevű csöppségnek Down-szindrómája van, és rossz prognózist adtak az életére vonatkozóan, azt sugallva, hogy valószínűleg hamarosan meghal az árvaházban.
A felügyelő azt is elmondta, hogy az árvaház minden gyermeke örök otthonra talál, kivéve Avnish-t, mert őt senki sem akarta örökbe fogadni.
AZÉRT HARCOLT, HOGY APJA LEHESSEN.
Tiwari azonban reményt látott, amikor Avnish szemébe nézett, és amikor felemelte, a fiatal felnevetett. Az agglegény azt mondta, hogy abban a pillanatban „csak úgy összekapcsolódtak”.
A gyerekkel való véletlen találkozás folyamatosan lejátszódott a fejében, ezért merész és bátor döntést hozott. A fiatal agglegény úgy döntött, hogy még egyszer meglátogatja az árvaházat, és ezúttal egyértelmű küldetése volt – örökbe akarta fogadni a kisfiút.
Sajnos, amikor Tiwari megosztotta vágyait az árvaház személyzetével, kinevették, és azt mondták, hogy egy 30 év alatti férfi nem fogadhat örökbe. Kéréseit elutasították, de ő fáradhatatlanul küzdött, és nem törődött a kritikusokkal.
AZ AGGLEGÉNY NEM VOLT HAJLANDÓ FELADNI
Tiwarit sokkolta, ahogy az árvaház kezelte a helyzetet, és úgy vélte, valamit titkolnak előle. Kijelentette: „Nem tudtam, mit tegyek, de tudtam, hogy nem adhatom fel”.
A fiatalember gyakran látogatta az árvaházat, időt töltött Avnish-sal, és sok kérdést tett fel a csecsemő adatai és egészségi állapota felől.
Észrevette az igazgató „kétes” válaszait, ezért intenzív kutatást végzett, és rájött, hogy a kis Avnishnak nincsenek papírjai. Tiwari tudta, hogy a csöppség veszélyben van, és elvitte az ügyet a jóléti miniszterhez, aki felgyorsította az ügyét.
A LEGJOBB DOLOG, AMI TÖRTÉNT VELE
A hatóságokkal együttműködve Tiwari segített bezárni az árvaház kapuit, és segített más gyerekeknek biztonságosabb intézményeket találni. Végül 2016-ban hazahozta a fiát.
Miután megküzdött a jogi kérdésekkel és a társadalmi normákkal, amelyek azt sugallták, hogy nem nevelhet egyedül egy gyermeket, megosztotta, hogy a harc megérte, mert Avnish „a legjobb dolog, ami [vele] történt”.
AZ ELFOGADÁS OKA
Tiwari egyszerű választ adott, amikor megkérdezték tőle, miért akart örökbe fogadni egy gyermeket, és miért éppen Avnish-t választotta. Kifejtette: A fiam Down-szindrómás, és gondoskodásra volt szüksége. Pontosan ezért akartam őt örökbe fogadni„.
„Kezdetben nem volt könnyű az embereknek elfogadni, amit tettem. A családom elkedvetlenített. Később ugyanezek az emberek értékelték az erőfeszítéseimet, amikor látták, hogy sikerült megvalósítanom, amit célul tűztem ki” – tette hozzá a büszke apa.
A SZERETET GYÓGYÍTÓ EREJE
Tiwari szeretetet és biztonságot nyújtott Avnishnak, és olyan életet adott neki, amelyet senki sem képzelt volna lehetségesnek. Annak ellenére, hogy fiatal és nőtlen volt, kiváló környezetet biztosított gyermekének a fejlődéséhez. Ő maga is megosztotta:
„Ez volt életem legboldogabb pillanata. Egyedül éltem, ezért bababiztossá tettem a házamat, éjszakákat töltöttem azzal, hogy megértettem, hogyan kell pelenkát cserélni és hogyan kell gondoskodni a Down-szindrómás csecsemőkről”.
Tiwari úgy jellemezte a fia hazaérkezésének napját, mint „napsugár, [amely] besétált [az] életébe”. Az Avnish iránt érzett gondoskodás és törődés segített meggyógyítani a fájdalmat, amelyet a csecsemő az árvaházban átélt, bizonyítva, hogy a szeretet hatalmas erő.
A FIA ÚJ DOLGOKRA TANÍTJA ŐT
Tiwari egész élete megváltozott, amikor véletlenül találkozott Avnishsal. A magányos árva gyorsan belopta magát a szívébe, és még inkább beragyogta az apja életét.
A büszke apuka azt is elárulta, hogy fia minden nap új dolgokra tanítja őt. Egészségi állapota ellenére gyorsan megtanult járni, és élvezte a társasági életet. Tiwari hozzátette:
„Avnish egy nagyon boldog gyermek … Biztos vagyok benne, hogy ha megnézed a képeit, nem fogod tudni felismerni, hogy ő valóban egy speciális igényű gyermek”.”
Tiwari nem volt hajlandó feladni, így neki és fiának gyönyörű élete van. Avnish még egy játszóiskolába is beiratkozott, az apja pedig mérhetetlenül büszke a fejlődésére, és izgatottan osztja meg a történetüket másokkal.
