Pablo Pineda 1974. augusztus 5-én született. Ő volt negyedik gyermek a családban. Az anyja, aki Pablo idősebb testvéreivel volt elfoglalva, nem vette észre, hogy a baba különbözött a többitől. 3 hónappal később az apa, aki a kezdetektől tudott mindent, úgy döntött, hogy elmondja neki az igazságot a fia diagnózisáról.
Pablo apja, a Cervantes színház igazgatója nagyon jól képzett ember volt, minden nap könyvet olvasott fiainak, és még idegen nyelveket is tanított neki, beleértve a latin nyelvet is. Az anyja gyakran beszélt vele a modern életről a társadalomban.
Ennek eredményeként Pablo 5 éves korában iskolába tudott menni, mert meglepte tanárait éles elmével és mély tudásával.
Valójában Pablo az iskolában tudta meg, hogy különbözik a többi gyerektől: 7 éves korában tanára úgy döntött, hogy beszél vele erről. Amikor a fiú megtudta, hogy Down-szindrómája van, csak annyit kérdezett: „Ez azt jelenti, hogy hülye vagyok?” És amikor hallott egy határozott „Nem” -et, úgy döntött, hogy nem figyel oda.
Pablo az első Down-szindrómás Európában, aki egyetemi diplomát szerzett. A 38 éves spanyol férfi tanári diplomája mellé még egy neveléspszichológia BA-t is elvégzett.
2009-ben a San Sebastian filmfesztiválon Ezüst Kagyló díjjal jutalmazták a “Yo También” (Élek és szeretek) című filmben nyújtott alakításáért. Egy Down-szindrómást alakított a filmben, a szerep nagyon hasonlított a valódi életére. Egy egyetemi diplomást játszott, aki egy segélyszervezetnél kezd dolgozni, majd beleszeret kolléganőjébe. Partnere pedig a számos spanyol sikerfilmben, többek között a Belső tengerben, a Volverben és a Megtört ölelésekben is szereplő Lola Duenas volt.
VIDEÓ: részlet a fimből, magyar felirattal
Az egyetemmel kapcsolatban azt mondja, rengeteg múlott a szülein. Azon, hogy úgy döntöttek, ugyanúgy bánnak vele, mint a testvéreivel, ugyanabba a iskolába íratják, és édesanyja kiharcolta, hogy fel is vegyék.
A vele készült dokumentumfilmben azt nyilatkozta, hogy nehéz volt a Down-szindrómásokkal kapcsolatos előítéletek szorításában megfelelni az egyetemi követelményeknek, de a kihívások leküzdése nagy elégedettséggel tölti el.
Az egyetemen nem igényelt semmilyen külön segítséget, ugyanúgy jegyzetelt és tanult, mint mások. A csoporttársaival jó kapcsolatot tartott fenn. A legjobb élménye az volt, hogy mennyire szabad élete lehetett. 2011-ben diplomázott.
— Pablo Pineda Ferrer (@PabloPinedaFerr) November 22, 2013
Manapság egy alapítványt vezet Spanyolországban, amelyik a cégek figyelmét szeretné felhívni arra, mi mindenre képesek a fogyatékkal élők. Előadásokat tart, hogy a különbségek iránti elfogadást segítse, és a közoktatásban szerzett tapasztalatairól könyvet is írt “A tanulás kihívása” címmel. Júniusban sétányt neveztek el róla.
El corazón en apoyo del #Cottolengo en Málaga #MalagueñosConCorazón @DiocesisMalaga pic.twitter.com/Tlgn31qfAK
— Pablo Pineda Ferrer (@PabloPinedaFerr) April 13, 2018
Szerinte egyébként az előítéletekről is egész könyvet lehetne írni: a Down-szindrómásokkal úgy bánnak, mintha betegek lennének, mintha nem lehetnének intelligensek, sajnálják őket és sok mindenre nem tartják őket képesnek.
Elmesélte például egy interjúban, hogy előfordult, nála idősebb emberek jöttek oda hozzá, hogy átsegítsék a zebrán, bor helyett automatikusan vizet hoztak neki az étteremben, és a strandon odajött hozzá egy rendőr, hogy megkérdezze, jól van-e.
Pablo Pineda célja az, hogy személyes példájával demonstrálja, hogy ha szorgalmasan dolgozunk azon, amihez megvannak a képességeink, elérhetjük a céljainkat. Ugyanakkor azt is szeretné, ha a társadalom belátná, hogy a Down-szindrómások is kompetensek és nem szabad a lehetőségeiket önkényesen felállított korlátok közé szorítani.
Amikor a BBC World megkérdezte tőle, mi a következő cél, amit kitűzött maga elé, azt válaszolta: jogosítványt fog szerezni.
Ha tetszik Pablo Pineda példája, nyomj egy lájkot!