8 híresség, akik büszkék a szokatlan megjelenésükre, és sokat tanulhatunk tőlük

Csillogás, pompa, dicsfény. Ez jár azoknak az előadóknak, akik reflektorfényben vannak nap mint nap. A hollywoodi sztárokra pedig sokan fel is nézünk, hiszen gyönyörűek, tehetségesek és azt gondoljuk róluk, hogy tökéletesnek születtek – pedig ez nincs így. Nekik is pont annyira vannak hibáik, mint bárki másnak – legyen az jellembeli, vagy épp testi difi, és ezzel semmi baj nincs, hiszen emberek vagyunk, egyikünk sem kifogástalan.

S, bár egyesek inkább igyekszenek elrejteni, mások nyíltan vállalják testi tökéletlenségeiket. Olyan hírességeket szedtünk ezúttal össze, akiknek szinte szexepiljükké váltak testi “rendellenességeik”, és ezzel másokat is arra bátorítanak, ne tartsák kevesebbnek magukat, hiszen a tökéletesség tényleg nem létezik.

Kate Hudson

A színésznőt elálló fülekkel „áldotta meg” az ég, amit ő sokáig hosszú szőke hajkoronájával el is takart. Ám, egy idő után Kate megunta a rejtőzködést, és azóta rövid hajjal is büszkén vállalja, fülei nem simulnak tökéletesen az arcához.

Natalie Dormer

A Trónok harca sztárja arcideg bénulással született, emiatt a két arcfél mimikája nem egyforma, de az is igaz, hogy ez eredményezi mára védjegyévé vált félmosolyát.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

☺️

Natalie Dormer (@nataliedormerig) által megosztott bejegyzés,

Joaquin Phoenix

Phoenix ún. ajakhasadékkal született, amit nyúlszájnak is szoktak hívni. Emiatt a színészt még kiskorában meg is műtötték, és ha valaki nagyon figyelmes láthatja is a műtéti heget az ajka alatt.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

#joaquinphoenix #youwereneverreallyhere #dontworryhewontgetfaronfoot #marymagdalene #walktheline #thesistersbrothers #hermovie #her #inherentvice #gladiator #themaster #actor #movie #film

Joaquin Phoenix rocks (@joaquinphoenix_rocks) által megosztott bejegyzés,

Denzel Washington

Bizony az Oscar-díjas színésznek is van egy kis testi hibája. Deformitásának lényege, hogy kisujjait csökkentett tartományban, csupán 45 fokos szögben tudja mozgatni, azonban ez sosem gátolta meg őt abban, hogy világsztárrá váljon.

Hirdetés

Daryl Hannah

Daryl Hannah bal mutatóujjának legfelső ujjperce hiányzik. Még gyerekkorában vesztette el a nagymamája házában egy baleset során. A színésznő általában ujjprotézist visel.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

#HappyBirthday #DarylHannah

Asad Amani (@asadamani) által megosztott bejegyzés,

Bill Nighy

A színésznél 20 éves korában Dupuytren-kontaktúrát diagnosztizáltak. Ennek az inkább középkorúakra, idősekre jellemző betegségnek az a jellegzetessége, hogy azok a tenyér bőre alatti inak megvastagodnak és megrövidülnek, ennek következtében pedig az érintett személy nem tudja megfelelően hajlítani ujjait, azok szoborszerűen megmerevednek.

Hirdetés

Tina Fey

A zseniális humoráról ismert színésznőt gyermekkorában megtámadták. Minössze 4 éves volt, mikor késsel vágást ejtettek az arcán, de őt ez ma már cseppet sem zavarja.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

when you wanna lay in bed all day but you can’t 😢 #tinafey

☁️ (@tinafeyever) által megosztott bejegyzés,

Ashton Kutcher

Hirdetés

A sármos színész sem tökéletes, bár testi hibája könnyen elrejthető. A színésznek ugyanis mindkét lábfején összenőtt egy-egy lábujja, mintha csak úszóhártyája lenne. Ashton valószínűleg megbékélt egyszer, hiszen egyszer még egy tv-műsorban is megmutatta különleges lábikóit.

via