8 bizonyíték, hogy a világ leggazdagabb férfijai nem csak topmodelleket vesznek feleségül

Mindenki ismeri a sztereotípiát, hogy a gazdag, sikeres férfiak minimum szupermodellekkel randiznak.

Ebben azért van némi igazság, de hát ki hibáztathatná őket azért, hogy szeretik a szép nőket? De az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy van jó néhány igazán sikeres férfi, aki nem a kifutóról lelibbenve találta meg élete párját, és mindannyian vallják, hogy eredményességükért és gazdagságukért elsősorban feleségüket illeti köszönet, aki igazi társként minden körülmények között fogja a kezüket.

Ezek nők állnak napjaink legsikeresebb pasijai oldalán!

Richard Branson és Joan Templeman

Richard Branson 20 éves kora óta jelen van az üzleti életben. Az azóta eltelt idő alatt több száz multinacionális cégnek alapítója és tulajdonosa lett, vagyona pedig meghaladja az 5 milliárd dollárt.

Branson a 70-es évek végén ismerte meg későbbi feleségét Joan-t, aki akkor épp valaki más házastársa volt. Ám, a milliárdos nem adta fel, 1 éven keresztül udvarolt Joan-nak, akit végül sikerült meghódítania, és a nő elvált. A pár 1989-ben összeházasodott és két gyermekük született.

Sean Parker és Alexandra Lenas

Sean Parker, ahogy a Közöségi háló című filmből is megtudhattuk, a Facebook egyik alapító tagja. Bár nincs akkora részesedése a közösségi oldalban, mint mondjuk Mark Zuckerbergnek, de vagyona így is irigylésre méltó, 2,6 milliárd dollár. Parker 2013-ban vette el szerelmét, Alexandra Lenas-t egy kaliforniai rezervátumban. A ceremónia potom 9 millió dollárba került.

Rupert Murdoch és Jerry Hall

Ha Jerry Hall neve egy másik híres férfi kapcsán dereng, az nem véletlen. Jerry ugyanis 22 évig élt együtt Mick Jaggerrel, a Rolling Stones frontemberével és 4 gyermeket szült neki. Az egykori modell-színésznő 2 éve, 60 évesen feleségül ment az egyik legnagyobb médiamágnáshoz, Rupert Murdoch-hoz. A 87 éves milliárdosnak évtizedek óta bérelt helye van a világ top 20 leggazdagabb embere között, vagyona meghaladja a 15 milliárd dollárt.

Kevin és Nicole Systrom

Kevin Systrom az Instagram alapítója és sikerét nagyban feleségének, Nicole-nak köszönheti. Ő volt ugyanis, akitől az inspiráció származott, ami arra sarkallta Kevint, hogy különböző filtereket és egy képmegosztó közösségi platformot tervezzen. A pár még az egyetemen találkozott és 2015 óta házasok.

Jimmy Wales és Kate Garvey

Ha valaki nem tudná ki az a Jimmy Wales, nos, létrehozott a világnak egy olyan „jelentéktelen” internetes oldalt, amit úgy hívnak: Wikipedia. Jimmy 2011-ben ismerkedett meg a brit kormánynak is dolgozó Kate Garvey-jel Svájcban. Egy évvel később meg is tartották a hetedhét országra szóló lakodalmukat és azóta két kislány boldog szülei.

Steven Spielberg és Kate Capshow

A legendás rendező az Indiana Jones és a végzet temploma című filmjének castingján találkozott a fiatal színésznővel 1983-ban. A fáma szerint az amolyan szerelem volt első látásra, a pár 1991-ben házasodott össze és azóta is boldogan élnek. Három közös gyermekük született, hármat pedig örökbefogadtak. Ugyan Spielberget nem feltétlenül a milliárdosok között szoktuk emlegetni, de neki sem igen kell már spórolni, vagyon közel 4 milliárd dollár.

 

Christopher Nolan és Emma Thomas

Amikor Christopher és Emma összeházasodtak még diákok voltak, és azóta együtt éltek. Emma mindig támogatja a férjét minden alkotói törekvésében, és néha a filmjei producereként dolgozik. A párnak 4 gyereke van.

Ridley Scott és Giannina Facio

Ridley Scott olyan filmek szerzője, mint az Alien, a Mentőexpedíció, a Prometeus és még sokan más. Ez a harmadik házassága. Miután elvált a második feleségétől, Scott sokat dolgozott, de aztán találkozott a színésznővel, Giannina Facióval, és nem bírt ellenállni a varázsának. Több mint 20 éve együtt vannak.

loading...

A Harmonikum.co sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárulsz a sütik használatához. További információ!

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás