50 év házasság után a pár így néz ki! Nem tudom elhinni.

Carole-Ann és Jim Stanfield, (Tamworth, Egyesült Királyság) 1962-ben ismerték meg egymást. Azt mondják, hogy szerelem volt első látásra. A férfit elbűvölte a nő szép haja, a nőt pedig a férfi humorérzéke; A pár úgy döntött, hogy 1966-ban összeházasodik.

Közzétette: The Morning Show – 2016. október 10.

De ami igazán megkülönbözteti ezt a házaspárt, hogy még 50 év után is együtt, (két gyermekkel és hat unokával) még mindig olyan boldogok, mint az első napon – vagy talán még ennél is több.

A pár azt tervezte, hogy a barátaikkal és családtagjaikkal megünneplik az aranylakodalmukat. Az egyik unokájuk megkérdezte tőlük, hogy viselnék-e az eredeti esküvői ruhájukat az ünnepségen. Carole-Ann és Jim kedvelték az ötletet, az öltönyt és a menyasszonyi ruhát elővették a szekrényből, és így egy kis meglepetéssel szolgálhattak a vendégeknek.

Közzétette: A different type of Art – 2016. október 11.

A vendégek odáig voltak, hogy mennyire csodálatosak voltak Standfieldék az esküvői ruhájukban. A legfontosabb azonban az, hogy a vendégek boldogan látták, mennyire boldog szerelemben él a pár. A házasságuk titka világos, bár különböző az érdeklődési körük és a hobbijuk, mégis hasonló a humorérzékük!

Közzétette: A different type of Art – 2016. október 11.

Nyilvánvalóan, a pár úgy gondolja, hogy soha nem találtak volna egymásra, ha az internetes társkereső korszakában ismerkedtek volna. A legtöbb társkereső weboldal közös érdeklődésen alapuló párokat hoz össze, ám ők ketten csak azt tudják, hogyan nevettessék meg egymást.

Szerelmük szimbólumaként úgy döntöttek, hogy két arany szívet adnak hozzá a gyűrűhöz, amelyet 50 éven át viseltek az ujjaikon.

Közzétette: A different type of Art – 2016. október 11.

Azta. Milyen bájosak az esküvői ruhájukban. Az örök szerelem nem csak mese, hanem tényleg létezik!

Közzétette: A different type of Art – 2016. október 11.

Reméljük, hogy még több boldog évet töltenek el nevetéssel és szeretetben.

loading...

A Harmonikum.co sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárulsz a sütik használatához. További információ!

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás