Életmód

25 ember, akik megnyerték a túlsúly elleni harcot, és most élvezik az életüket

Sokan álmodnak arról, hogy leadják a túlsúlyt, amit annyira utálnak, de valamilyen oknál fogva sokan nem hajlandóak tenni érte. Fontos megjegyezni, hogy a túlsúly okozója számos betegség is lehet, beleértve a cukorbetegséget, a szív- és érrendszeri állapotokat és bizonyos típusú rákot is. Azok számára, akik végül úgy döntöttek, hogy úrrá lesznek az egészségi állapotukon, olyan motiváló összeállítást készítettünk, ahol az emberek “búcsút” tudtak mondani az extra súlynak.

Csak nézd meg boldog arcukat! Azt bizonyítják, hogy semmi sem lehetetlen.

1. “Miután elvesztettem az anyámat 2014-ben, úgy döntöttem, hogy megváltoztatom magam. Három év alatt 183 kg-ról 78-ra fogytam. Remélem, büszke lesz.”

2. “Három év óta most végre megvettem az első rövidnadrágomat!”

3. “4 évvel ezelőtt úgy döntöttem, hogy változtatni fogok és 139kg-ról 89-re fogytam.”

4. “4 év és 43kg különbség.”

5. “2,5 év kemény munka – 118kg-ról 69-re”

6. “74kg-ot fogytam 4 év alatt … nagyon büszke vagyok magamra!”

7. A különbség a képek között 90 kg.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Jessica ⚡️ (@jessicavalitutto) által megosztott bejegyzés

8. “6 évvel ezelőtt kövérebb voltam, szomorú, dühös és depressziós. Manapság szerelmes vagyok az életembe, 28kg-al könnyebb vagyok.”

– 32kg 2.5 év alatt

10. “Első alkalommal vagyok elégedett magammal 1982 óta!”

11. “Elvesztettem 47kg-ot. Egy korábbi munkatársam nem ismert fel.”

12. “Egy év alatt 59 kg-ot fogytam.”

13. “15 hónap alatt 135 kg-ról 67-re fogytam. Csinosnak érzem magam.”

14. “Egy év munkája 145kg-ról – 90-re fogytam – nagy változás volt számomra az elmúlt év, nagyon büszke vagyok.”

15. 147kg-ról 80-ra fogyott

16. “165kg-ról 75kg-ra 15 hónap alatt. Megpróbálom ugyanazt az arcot imitálni az “utána” képen is.”

17. “-45kb 24 hónap alatt.

18. -67kg 48 hónap alatt. Bármi legyen is, az emberek látják az arcomat. Természetes fogyás!”

19. “Lefogytam 41kg-ot 6 hónap alatt.”

20. “-54 kg! Annyira büszke vagyok arra, amit elértem!”

21. “-50kg 8 hónap alatt. Nincs cukor, koffein, kenyér vagy makaróni.”

22. “5 évig tartott, de boldogabb vagyok az életben, mint valaha.”

23. “Vakáció 2017 vs vakáció 2018: körülbelül 50 kg lement!”

24. Conner Rensch 59 kg-ot adott le, és csodálatos átalakuláson ment keresztül.

25. Flavia Monzano 10 hónap alatt lefogyott 40 kg-ot.