Életmód

14+ híresség fia, akiknek a jóképűsége túlszárnyalja az édesapjukét

Nem is olyan régen még Alain Delon, Jude Law és társaik voltak azok a népszerű színészek, akik egy pillanat alatt levették a nőket a lábukról. A sármjuk, vonzerejük és persze tehetségük volt az, ami felkeltette a rajongók figyelmét. De, ahogy az lenni szokott, minden csoda három napig tart és a piedesztálról hamar le lehet lökni ezeket az embereket is. Előfordul, hogy saját vérük, utódaik azok, akik ezt megteszik. Vegyük példának Pierce Brosnan, David Beckham vagy Arnold Schwarzenegger fiát/fiait, akik az idő múlásával egyre nagyobb népszerűségre tettek szert, sőt örökölték apjuk helyes megjelenését is.

1, Jude Law és Rafferty Law

Sokan nem tudják, hogy Jude Lawnak 5 gyereke van. Legidősebb fia a 23 éves Rafferty Law első házasságából született. A fiú örökölte édesapja arcvonásait, ezért egészen fiatalon elkezdett modellkedni, sőt divatbemutatókon is részt vesz. Rafferty egyébként szereti a zenét, még saját zenekara is van, mely a Dirty Harris nevet viseli.

2, Alain Delon és Alain-Fabien Delon

Alain Delon nagyon népszerű színész volt, akiért oda meg vissza voltak a nők a 60-as 70-es években. Kevés olyan ember van, aki fel tudná venni a versenyt a színész sármjával. De 25 éves fiának, Alain-Fabien Delonnak viszont sikerült. A fiú színészként is és modellként is helyt áll, 2015 óta a Dior divatház hivatalos arca. Ezen kívül kipróbálta magát íróként is és kiadta legelső könyvét, mely a “De la race des seigneurs” címet viseli.

3, Tom Hanks, Colin Hanks és Chet Hanks

Tom Hanksnek négy gyermeke van. Elizabeth Ann és Colin az első házasságából született, Chet és Truman Theodore pedig a másodikból. Colin kiemelkedő tehetség lett, ugyanis apja nyomdokaiba lépett, sőt producerként is megállja a helyét. Chet is először a filmvilág felé kacsintgatott, de meggondolta magát és inkább a zenei világ felé kezdett orientálódni. Jelenleg rap dalokat komponál.

4, David Beckham és Brooklyn Beckham

David Beckham is 3 fiú egy lány gyermekkel büszkélkedhet. Legidősebb fia Brooklyn 20 éves, de fiatalkora ellenére, több területen is kipróbálta magát. Gyerekként nagyon szerette a focit, sőt állítólag nagyon is jól játszott, majd modellkedni kezdett, egy kicsit színészkedett is, végül a fotózásban talált rá önmagára. Brooklyn többször segít híres fotósoknak fényképeket készíteni különböző kereskedelmi kampányokhoz.

5, Stellan Skarsgård, Alexander Skarsgård és Bill Skarsgård

Rengetegen ismerik a Skarsgård dinasztiát, ugyanis mindegyik egytől-egyig híres és népszerű. Stellannak 8 gyereke van, és többen is a filmvilágban próbáltak elhelyezkedni. A 43 éves Alexander, Stellan elsőszülött fia, a 29 éves Bill viszont negyedikként látta meg a napvilágot. Mindketten nagyon híres színészek, Alexander a “True Blood – Inni és élni hagyni” című sorozatban látható, míg Bill az “Az” című filmben játssza el Pennywise szerepét.

6, Clint Eastwood és Scott Eastwood

Clint Eastwood 7 csodálatos felnőtt gyermek édesapja. A 7 gyermek közül talán a leghíresebb a 33 éves Scott Eastwood. Gyerekként érdeklődött a filmkészítés és színészkedés iránt, apja pedig segített neki, mikor a “A dicsőség zászlaja” című filmet rendezte. A fiatal Eastwood számos nagy projektben vesz részt, rajongói pedig egyszerűen megőrülnek érte.

7, Jeremy Irons és Max Irons

Jeremy Irons fia úgy döntött, apja nyomdokaiba lép és színész lesz. Max sikerét “A burok” című film hozta meg, melynek története Stephenie Meyer regényén alapszik. Ezek után felkérték, hogy a “A fehér királyné” című filmdrámában játssza el IV. Eduárd angol király szerepét. Max nemcsak a filmiparban brillírozik, hanem nagyszerű megjelenésének hála modellként is helyt áll.

8, Will Smith, Jaden Smith és Trey Smith

Will Smith második házasságából született fiát, Jadent nagyon sokan ismerik, hisz apjával több filmben is játszott mikor gyerek volt, sőt a “Karate kölyökben” is szerepelt. Jaden többször jelenik meg társadalmi eseményeken, jótékonysági rendezvényeken, mindemellett pedig modellkedik és zenéket is ír. Ugyanakkor Will első házasságából született Trey-ről alig lehet valamit tudni. A 27 éves srác is szereti a zenét, sőt egy-két filmben is szerepelt már. Will mindent megtesz annak érdekében, hogy első szülött fia karrierjének felépítésében aktívan részt vegyen.

9, Kurt Russell és Wyatt Russell

A 33 éves Wyatt Russell, Kurt Russell és Goldie Hawn közös gyermeke. Néhány évvel ezelőtt Wyattnek az volt a terve, hogy profi jégkorongozó lesz, ám egy nem várt trauma miatt le kellett mondania erről az álomról. Ma színészként próbált helyt állni, szerepelt már a “Folk Hero & Funny Guy” című vígjátékban, de megfordult már “A fekete tükör” sorozat egyik epizódjában is.

10, Pierce Brosnan, Dylan Brosnan és Paris Brosnan

Pierce Brosnan fiai, a második házasságából származnak, akik egyébként szerencsésnek mondhatják magukat, mert örökölték édesapjuk vonzó és jó megjelenését. Nem véletlen, hogy mindezek miatt a modellkedést választották fő hivatásnak. A 22 éves Dylan olyan márkák divatbemutatóin vesz részt, mint a Burberry és az Yves Saint Laurent, a 18 éves Paris ezzel szemben a Dolce & Gabbanával dolgozik együtt. A modellkedésen kívül Dylan zenével, Paris pedig rövidfilmek készítésével foglalkozik.

11, Bill Pullman és Lewis Pullman

Bill Pullman, 26 éves fia, Lewis Pullman szintén úgy döntött, hogy apja nyomdokaiba lép és színész lesz. Eleinte rövidfilmekben kezdte karrierjét, de ma már olyan népszerű filmekben is szerepel, mint a “Hivatlanok 2 – Éjjeli préda”, “Utóhatás” vagy a “Cath-22”.

12, Arnold Schwarzenegger és Patrick Schwarzenegger

Arnold Schwarzenegger fia gyermekkorától fogva ambiciózus gyerek volt. 15 éves volt, mikor megalapította saját férfi ruházati márkáját. Ezután modellként kezdett dolgozni és a Hudson Jeans márka arca lett. Patricket mindig is vonzotta a filmvilág. Játszott már a “Nagyfiúk 2” -ben és a 2018-as romantikus filmdrámában az “Éjjeli napfényben”.

13. Tommy Lee és Brandon Thomas Lee

Brandon Thomas Lee, a színésznő, Pamela Anderson és a zenész Tommy Lee 23 éves fia a szüleitől nemcsak a jóképű megjelenést, hanem a kreatív képességeket is örökölte. Ma Brandon színészi karrierjét építi fel, és már számos filmben megjelent.

14. Nicolas Cage és Weston Coppola Cage

Weston Coppola Cage egy nagyon sok oldalú személyiség. 28 éves korára már számos filmben szerepelt, sőt népszerű zenész is lett, az “Eyes of Noctum” zenekarban énekel. Fiatalkora ellenére, már háromszor volt nős és két gyermeke is van.