Életmód

11 pár, akiknek megbeszélnivalójuk akadt egymással

Egy harmonikus párkapcsolatban beleférnek az egymás közti csipkelődő és humoros üzenetváltások. Manapság az okostelefonokat már inkább üzenetváltásra használják az emberek, mint tényleges telefonbeszélgetések lebonyolítására. Talán azért, mert az üzenetekben történő kommunikáció kevésbé kötött. Nincs rá szükség hozzá, hogy mindkét fél ráérjen ugyanabban az időpontban, és a szavainkat is jobban megválogathatjuk, átgondolhatjuk, mielőtt rányomnák a küldés gombra. Persze, ez még nem jelenti azt automatikusan, hogy mindig, minden helyzetben ki is használjuk ezt az utóbb említett előnyét. Naközben, amikor a párok éppen nincsenek együtt, akkor ők is inkább rövid üzenetek segítségével tartják egymással a kapcsolatot, és ebből bizony néha csípős, és egyben mulatságos üzenetváltások is kisülhetnek

1. Amíg él, addig nem felejti el azt a bizonyos első randit, ami megváltoztatta az életét.

2. Már a feltételezés is megmosolyogtató. A válasz egyrészt megnyugtató, másrészt azért némi aggodalomra is okot adhat.

3. Úgy tűnik, hogy a férj szerény véleménye szerint a kettő kizárja egymást.

4. Ezzel a kérdéssel sikerült saját magát behúznia a csőbe.

5. Azért ez igazán az eszébe juthatott volna magától is.

6. És akkor a többi bolygóról már nem is beszélve az univerzumban.

7. Valószínűleg azért ehhez Józsi feleségének is lesz egy-két keresetlen szava.

8. Túlságosan is elhamarkodott kijelentést tett. Ennyi idő alatt valószínűleg még a bolt bejáratáig sem jutott el.

9. Abban azért mindketten egyetértenek, hogy egyikük sem ebben a folytatásban reménykedett.

10. Hát ezzel nem igazán sikerült kitérnie a válasz elől, és eloszlatni a gyanút.

11. Semmi oka nincs az aggodalomra, ugyanis az apuka neki is szorít helyet a búvóhelyen.

via