10 tény, amely megváltoztatta az látásmódunkat a világra

2019-01-07  —  Megosztotta:

Nem számít, mennyi enciklopédiát és tudományos szakirodalmat olvasott az ember, mindig rátalálhat valamilyen érdekességre, amiről addig fogalma sem volt. Összeszedtünk 10 tényt, amely azt bizonyítja, hogy a világ tele van csodálatos dolgokkal. Csak győzzük őket megismerni.

Hirdetés

1. A kínai hadsereg tagjai gyakran felfelé álló tűt helyeznek a gallérjukba azért, hogy egyenesen álljanak.

Hirdetés

Hirdetés

2. Életünk során csupán két testrészünk növekedése nem áll meg soha: orrunké és fülünké.

3. A hangyák 12 óránként mindössze 8 percet alszanak, a munkás hangyák agyi aktivitása pedig alvás közben is igen magas.

Hirdetés
Hirdetés

4. A buborékfóliát tervezői eredetileg tapétának szánták. Ez nem igazán jött össze, így szigetelőanyagként próbálták meg újra bevezetni a piacra, csakhogy ez a terv is megbukott. Akkor lett gazán népszerű, amikor az IBM ezt használta a termékeik szállítás közbeni megóvására.

Hirdetés

5. Kutatók megállapították, hogy a denevérek meg tudják különböztetni társaikat egymástól, illetve elég gyakran vitatkoznak.

Hirdetés

6. Visszautasított szerelem esetén az agy reakciója hasonló, mint akkor, amikor az ember fizikai fájdalmat érez.

Hirdetés

7. Igencsak mulatságos lopás történt 2017-ben az USA-beli Santa Clara városában: a tolvajok GPS-nyomkövetőket vittek el a Roambee Corporation nevű cégtől. Természetesen egy ekkora vállalatnak nem volt nehéz beazonosítani a tettesek pozícióját. Értesítették a rendőrséget, és néhány órával később már kattant is a bilincs a tolvajok kezén.

8. Egyes adatok szerint a malária mintegy 50 milliárd emberrel végzett összesen az emberiség történetében. Demográfusok szerint ugyanakkor bolygónk létezése alatt eddig nagyjából 100 milliárd ember született.

Hirdetés
Hirdetés

9. 1896-ban egy amerikai pszichológus, George Stratton feltalálta az invertoszkópot; egy olyan szemüveget, amely megfordítja a képet, mielőtt a fény eljutna a szembe. A szemüveg tesztelésének első napjaiban Stratton kissé zavart volt, de 3 nap eltelte után teljesen megszokta az új látásmódot. Amikor a tudósok levették róla az eszközt, újra megváltozott a világészlelése, ezúttal viszont teste gyorsabban állt rá a normál látásmódra.

Hirdetés

10. A “Bluetooth” kifejezés a holland “blåtand” szócska angol adaptációjából ered, és szó szerint “kékfogúságot” jelent. Ez volt a beceneve I. Harald (azaz Harald Bluetooth) viking királynak, aki Dániában élt a 10. században. Harald érdemei közé tartozott, hogy sikerült egy korona alatt egyesítenie az ellenséges dán törzseket. És hát ugye a Bluetooth is valami hasonló elven működik. A Bluetooth-logó egyébként két skandináv rúna kombinációjából tevődik össze.

Hirdetés

Hirdetés

via

loading...