10 meglepő tény, amely lenyűgözött bennünket

2019-01-27  —  Megosztotta:

Ha létezne egy hatalmas könyvtár, ahol a világ összes létező tudását összegyűjtenénk, valószínűleg egy élet édes kevés lenne, hogy legalább csak végig lapozgassuk. Arról nem is beszélve, hogy a tartalmat folyton frissíteni kellene, méghozzá olyan ütemben, ami emberi léptékben jószerivel utolérhetetlen. Az biztos, minden nap egyben egy lehetőség is arra, hogy tanuljunk valamit a világról.

Íme, néhány valódi érdekesség, amiről még biztos nem hallottál!

HIRDETÉS

1. A Gízai piramisok és a mamutok

Gondoltad volna, hogy abban az időben, mikor ezek a piramisok épültek, még mamutok szaladgáltak a Földön? Pedig így van, hiszen a kutatók szerint a piramisokat Kr.e. 26-23. században építették, míg a mamutok kihalását nagyjából Kr.e. 10. századra teszik.

2. Hány mozgólépcső van Wyoming-ban?

HIRDETÉS

Wyoming az USA 10. legnagyobb állama, nagyjából 560 ezer lakosa van. éppen ezért talán furcsa lehet, hogy a fenti kérdésre a válasz: 2, azaz kettő. Az egész állam területén mindössze két mozgólépcső található, Casper városában. Egy időben felmerült, hogy esetleg építenének egyet a reptérre is, de az épület egy szintes, így nincs is szükség mozgólépcsőre.

3. A kutyák kinek a rokonai?

HIRDETÉS

Talán a farkasra gondolnál, de újabb kutatások szerint a kutyáknak és a medvéknek is közösek az ősei. Szintén szokták emlegetni a hiénák és a kutyák rokonságát, de ez tévhit, a hiéna valójában macskaféle.

4. Mennyi egy googolplex?

A googol más néven tíz sze xdecilliárd, ami az 1-es számjegyből és az azt követő száz darab 0-ból áll. A matematikában a googolnak nincs különösebb jelentősége és nincs lényegesebb felhasználási módja sem. Kitalálója, Edward Kasner arra használta, hogy bemutassa a különbséget a végtelen és egy elképzelhetetlenül nagy szám között, és ilyen módon matematikaoktatásban használható. A szám születésének története nagyon aranyos: Kasner unokaöccse adta az ötletet, aki egyszer azt mondta, kellene egy szám, aminél “egy egyes utána addig írunk nullákat, míg el nem fáradunk”. Egyébként egy googolplex több, mint a részecskék száma az egész univerzumban.

HIRDETÉS

5. Van kitalálhatatlan kártyatrükk?

Van. Ha pl. fogsz egy 52 lapból álló francia kártya paklit és összekevered, ember nincs, aki reprodukálni tudná azt a sorrendet. Az 52 lap sorrendjének ugyanis 80,658,175,170,943,878,571,660,636,856,403,766,975,289,505,440,883,277,824,000,000,000,000 lehetséges kombinációja van. Gyakorlatilag ez kimeríti a lehetetlen fogalmát.

6. Mennyi baktérium található a testünkben?

HIRDETÉS

Régebben úgy gondolták, hogy az emberi sejtek aránya a testünkben található baktériumokhoz, 10:1. Ám, ez a feltevés megdőlt. Ma már sokan úgy vélik, hogy a sejtjeink száma nagyjából 39 trillió, míg a baktériumoké 30 trillió, vagyis közel annyi bacink van, mint sejtünk. Egyénként az is mondják, hogy a bőrünkön több élőlény mozgolódik, mint ahány ember él a Földön.

7. Kinek áll a legtöbb csontból a nyaka?

HIRDETÉS

Ha a kérdés az lenne, hogy kié a leghosszabb, valószínűleg mindenki kapásból rávágja, hogy a zsiráfé, és ez így igaz. Azonban ez nem jelenti azt, hogy neki van benne a legtöbb csont. A zsiráfnak ugyanannyi csigolyából áll a nyaka, mint az embernek, vagy az összes többi emlősnek, vagyis 7 darab csontból. Ezzel szemben a madaraknak pl. akár sokkal több is lehet, egy kecses hattyú nyak pl. akár 22-25 csigolyából is állhat.

8. A WiFi hat az agyra?

Egy sor kutatás talált arra utaló jeleket, hogy ha hosszútávon vagyunk kitéve ennek a sugárzásnak, az változásokat okozhat az RNS-ünkben (az RNS szállítja pl. a genetikai információt). Ezek a változások pedig felelősek lehetnek rák, vagy egyéb neurodegeneratív hatások kialakulásáért, de még mindig nem lehet azt mondani, hogy ezek egy-egyben megfeleltethetőek egymásnak.

HIRDETÉS

9. Ki járt utoljára a Holdon?

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Apollo 17 was the final mission of NASA’s Apollo program and the last mission in which humans traveled to and walked on the Moon. Apollo 17 launched in Dec. 1972 and it took the crew over 3 days to reach the Moon, traveling a distance of a quarter of a million miles. . . The last men to visit the Moon were Commander Eugene Cernan, Command Module Pilot Ronald Evans, and Lunar Module Pilot Harrison Schmitt. . While Evans remained in lunar orbit, Cernan and Schmitt spent just over three days on the Moon and completed three moonwalks, taking lunar samples and deploying scientific instruments. . Above you will find photographs of Schmitt and Cernan posing with the Earth and the American flag on the Moon. I wonder if they knew that they would be the last men to step foot on the Moon? Another photograph depicts a huge lunar boulder with Schmitt and the Lunar Rover on each end. . #apollo17 #genecernan #ronaldevans #harrisonschmitt #lunarrover #lunarsurface #moonlanding #lunarorbit #lunarorbiter #science #phillymoonmen #moonmen #philadelphia #philly #astrophilly #astronomy #astronomyenthusiast #moonenthusiast #spaceenthusiast #spaceflight #spacecraft #telescope #telescopes #spacefacts #moonfacts #earthfacts #nasa #apollo #astronauts #astrophysics

Philly Moon Men (@phillymoonmen) által megosztott bejegyzés,

1972-ben Gene Cernan-nek jutott ez a megtiszteltetés. Mielőtt küldetésre indult volna, Gene megígérte a lányának Tracy Dawn Cernan-nek, hogy a Hold felszínére rajzolja a monogramját. A legendás űrhajós tavaly 82 éves korában elhunyt, de lábnyomai és az általa ott hagyott ’TDC’ betűk ott lesznek a Hold légmentes éteri csendjében az idők végezetéig mozdulatlanul.

10. Tényleg vannak egyeseknek szuperhős képességeik?

HIRDETÉS

Igen, vannak! Vegyük pl. az állatvilágot, melynek egyes tagjai simán elmehetnének X-men szereplőknek. Ott van pl. a postagalamb, ami akkor is hazatalál több ezer kilométer távolságból is, ha nem lát semmit. A Föld mágneses terét használja ehhez. Vagy pl. a denevérek, amik annak ellenére nem látnak semmit a sötétben, hogy éjszakai állatok. Ezért a Daredevilhez hasonló képességet fejlesztettek ki ahhoz, hogy tájékozódjanak. Hanglokátoros rendszerük úgy működik, hogy ultrahangot bocsájt ki, ami visszaverődik a tárgyakról. A visszhangok sebességének érzékelésével az agyukban egy kép rajzolódik ki a környezetéről. Aztán létezik egy állat, ami úgy változtatja külsőjét akár Mystique, ez a mimic, vagyis az utánzó polip. Szükség esetén megváltoztatja a színét, viselkedését, formáját és a mintázatát is, hogy minél jobban hasonlatossá váljon a kiszemelt fajhoz. Tucatnyi állatot tud így lemásolni, mint például a tengeri kígyót, a medúzát és növényeket.

via

loading...