Ismeretlen Afrika: 13 ellentmondásos dolog, amit elhittünk

Sokan azt hiszik, ha Afrikába mennek, akkor törzseket fognak látni meg vadon élő állatokat. Piszkos utcákat és lelakott házakat. A következő cikk megmutatja neked egy reálisabb oldalát ennek az országnak, amely rácáfol az összes mítoszra, ami erről az országról terjengett és egy igazán egyedi és gyönyörű kontinens tárul majd szemed elé.

Afrikában nem halad előre a technika.

Azt tanították, hogy Afrika nem tartozik a fejlődő országok köz, ám ez nem jelenti azt, hogy ez a kontinens a középkorban él. Az afrikaiak 90%-nak van mobiltelefonja sőt programozóik is vannak, akik alkalmazásokat hoznak létre. Hely fejlesztők olyan szolgáltatást nyújtottak a szarvasmarha-tenyésztőkre vonatkozóan, amelyek a természeti katasztrófákra vonatkozó információkat tartalmazzák. A termelés is fejlett Afrikában, például autókat is gyártanak.

Afrika olyan, mint egy forró sivatag.

Amikor valaki meghallja azt a szót Afrika a kopár sivatagok jutnak eszébe. De az éves átlaghőmérséklet, még a kontinens egyenlítői részében sem haladja meg a 27 fokot.

 Afrika és a vadon élő állatok.

A legtöbb szafari a téli hónapokban zajlik le, amikor a potenciálisan veszélyes kígyók és rovarok hibernált állapotban vannak. Ami a vadon élő állatokat illeti, a legtöbbjük jelenleg a nemzeti parkokban él. Az emberekkel szembeni támadások rendkívül ritkák, és szinte mindig csak a parkszabályok megsértése miatt fordulnak elő, amikor az emberek szándékosan megpróbálnak érintkezésbe kerülni az állatokkal.

Afrika nem rendelkezik kulturális örökséggel

Afrikára gondolva gyakran azt képzeljük, hogy nincs fejlett kultúrája és történelme sem. Afrikát méltán nevezik a civilizáció bölcsőjének, sok ősi épület és kulturális emlékeket őriz. Kenyában például több mint 200 építészeti műemlék van. Emellett nagyon érdekes múzeumok vannak, amelyeket a kormány sok afrikai országban támogat.

Afrika nagyon szegény ország.

Amikor valaki Afrikába megy, a legtöbb arra készülnek, hogy szembetalálják magukat a szegénységgel. Általánosságban elmondható, hogy az afrikai országok gazdasági szintje nem különbözik a többi fejlődő országétól. Ugyanakkor ezek az országok befektetnek a turizmusba azzal, hogy kényelmes hoteleket és kikapcsolódási helyeket építenek a turisták számára.

A veszélyes betegségek Afrikából származnak

Számos olyan hírről hallunk, hogy legveszélyesebb betegségek Afrikából származnak. Még az Ebola sem terjed ki az egész kontinensre, csak Sierra Leone országára és környékére. A második betegség, melyet leginkább az Afrikához kötnek, a malária. Természetesen léteznek maláriás szúnyogok, de nem kell félni, ha az egyszerű biztonsági szabályokat követed. Az óvintézkedések közé tartoznak a szúnyoghálók és a megelőző gyógyszerek.

Az afrikai emberek lakóháza.

Nem minden afrikai ember lakik ilyen házakban. Ez egy tévhit. Az afrikai nagyvárosok építése nem sokban különbözik más városokétól, sok emeletes lakóház, felhőkarcolók és üzletközpontok vannak. A fejlett infrastruktúra az afrikai városokat nagyon progresszívé teszi. Még mindig vannak emberek, akik a kunyhókban élnek, de nagyon kevesen.

Az afrikai nyelvet csak Afrikában beszélik.

Az afrikai nyelv nem létezik. Ráadásul a helyi törzsek egyedi nyelvei fokozatosan eltűnnek. Afrika lakossága a kolonizáció idején elnyelte az európai nyelveket, például angol, francia, német és portugál. A nyelvek a televízió és az internet segítségével még gyorsabban terjedtek el. Több különböző nyelven beszélnek a kontinensen.

Afrikában nincs sok élelmiszer.

Yao, supermarket assistant, Lome, Togo

Sok fénykép és film azt akarja mutatni, hogy “böjtölő” emberek élnek Afrikában, és azt hiszik hogy ez a probléma az egész kontinensre igaz. Afrikában tényleg vannak, olyan országok ahol “vegetálnak”, de nem mindegyikben. A világ termékeny talajának körülbelül egynegyede itt található, de nem mindegyiket használják a mezőgazdaságban. Az idegenforgalmi területeken nincs gond az élelmiszerekkel, például Dél-Afrikában és Egyiptomban a McDonald’s éttermek meglehetősen gyakoriak.

Afrikában nincs ivóvíz.

Az afrikai ivóvíz szűkösségének problémája létezik, ami szörnyű, de nem érinti az egész kontinenst. A turisztikai területeken nem jelent problémát egy üveg tiszta víz és a népszerű italok megvásárlása sem. Például a Coca-Cola még a távoli falvakban is megtalálható.

Afrikában nem lehet autózni.

Európába vagy Amerikába zajló utazás gyakran történik autóval, de úgy vélik, hogy Afrikában nem lehet ezt használni. Tény, hogy könnyebb autót használni a kontinens fejlettebb országaiban. A legfontosabb az, hogy először meghatározzák az utazás feltételeit a sofőrrel, hogy ne számítson semmiféle turpisságra.

Afrika az egyik legelmaradottabb hely.

Afrika ebben az ügyben is nagyon eltúlzott. A fiatalabb generációk aktívan használják a Facebook-ot, hogy kommunikálhassanak más kontinensen élő barátaikkal. Korszerű idegenforgalmi irányzatokat is fejlesztenek, például a “Couchsurfing” nem kerüli meg Afrika útját. Ráadásul az afrikaiak gyakran vendégszeretőbbek, mint az európaiak és gyakrabban reagálnak pozitívan. Nem fogják rádtukmálni a deluxe lakosztályt, de a meleg fogadtatás majdnem garantált.

Afrika nagyon komoly.

Afrika nem szokványos, egyedi kontinens, amely megmutatja az életet más szempontból. Például itt néhány újdonságot is tanulhat az ember. Sőt gyakran elég jól szórakoznak.

Az Oroszlánkirály animációs film egy vidám afrikai mottót tanított nekünk – Hakuna MatataEz a szuahéli fordítása: “Élvezd a jelened minden gond nélkül”. Afrika gazdag, gyönyörű természeti környezet. A régi sztereotípiák nem adhatnak okot arra, hogy megtagadják az emberek az izgalmas utazást.


Szólj hozzá:

Hozzászólás

A Harmonikum.com sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárulsz a sütik használatához. További információ!

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás