Ezért légy óvatos a lejárt szavatosságú burgonyával!

A krumpli ízletes és elég sokféle változatos ételt lehet belőle készíteni. De sajnos megtörténhet, hogy ez a kedvelt táplálék egészségtelen, sőt halálos is lehet. Ha van otthon neked is burgonyád, mely már egy ideje áll, lehet, hogy ez után ki fogod dobni azonnal.

Az oroszorzsági Maria Chelysheva 8 évesen lett árva egy adag krumpli miatt, amit a szülei a pincében tároltak, és már meg volt részben rohadva. Amikor az apja lement a pincébe a krumpliért, már nem tért vissza onnan. Ezt követően az apja után az édesanyja is lement, de ő is ottmaradt.

1-rotten-potatoes1-664x498

Ugyanez történt Maria testvérével, majd a nagymamájával is. Maria nagymamája előzetesen értesítette a szomszédot, hogy mi történt, de mire a szomszéd odaért, addigra már ő lement a pincébe. Egyedül Maria maradt életben a családból.

2-rotten-potatoes-664x652

Nagyon fontos, hogy tudjuk, hogy a burgonya glükoalkaloid nevű vegyületet tartalmaz, mely mérgező kémiai anyag a nadragulyában is megtalálható. Ez természetszerűen is mérgezővé képes tenni a burgonyát még normális körülmények között is, nem csak mikor esszük, hanem mikor belélegezzük.

3-rotten-potatoes-664x498

A burgonya glükoalkaloid koncentrációja felszökik, mikor az elkezd rohadni. Ez az erjedő mérges gáz volt, ami elvonta az oxigént, és megölte Maria családját is. Maria is majdnem odaveszett, mikor elkezdte keresni a családját. Szerencsére a gáz eloszlott, mert a mamája nyitva hagyta az ajtót maga után.

4-rotten-potatoes-664x443

Maria családjának tragikus története egy figyelmeztetés is egyben, mely óvatosságra int mindannyiunkat.  Ha lejárt, rothadásba kezdett burgonya van a kamrájában, dobja ki, ne tárolja tovább!

5-rotten-potatoes-664x439

Szólj hozzá:

Hozzászólás

A Harmonikum.com sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárulsz a sütik használatához. További információ!

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás