Az anya DNS tesztet csináltatott az örökbe fogadott lányán, és nem tudja elhinni, amit megtudott

A vér nem válik vízzé. Ennek a mondásnak különleges jelentősége van Staci és Jim Maneage (St. Peters, Missouri, USA) számára, akik örökbe fogadták a 10 éves Ellianát, miután éveket töltött egy kínai árvaházban.

Véletlenül egy másik pár a községükből szintén örökbe fogadott egy fiatal lányt Kínából. Az ő neve Kinley és ő hét éves volt. A Galbierz család mindössze három perc sétára lakott a Maneage családtól és a két lány ugyanabba az iskolába járt. Kinley és Elliana hamar a legjobb barátokká váltak.

A két család megismerte egymást és egyre több időt töltöttek együtt. A szülőket mindig is lenyűgözte, hogy mennyire hasonlít a két lány egymásra. Tudták, hogy ők Kínán belül két különböző városból jöttek, de még mindig azon gondolkodtak, hogy vajon ők valahogy kapcsolódnak e egymáshoz. Figyelembe véve a lakosság számát Kínában, ez elég valószínűtlen. De nem lehetetlen…

Végül a Maneage család nem bírta tovább. Tudniuk kellett. Ekkor jött a gondolat, hogy a DNS vizsgálatot kellene végeztetni.

Tudták, hogy ez egy lövés a sötétben, de megkérték a Galbierz családot is. A házaspár érthetően szkeptikus volt, de nem látták akadályát, amiért ne lehetne elvégeztetni Kinley-en is.

Amikor az eredmény megérkezett, a két család nem akart hinni az eredménynek: 99,9%-os valószínűséggel a két lány féltestvérek!

Ennek egy-az-egy-millióhoz esélye volt. Elválasztották őket évekkel ezelőtt és több ezer mérföldre a szülőhelyüktől a sors valahogy újra össze hozta a két testvért.

Nézd meg a két szerencsés család történetét ebben a videóban:

Ez tényleg egészen elképesztő, hogy ez a két testvér újra egymásra talált. És különösen csodálatos, hogy ilyen körülmények között történt: mindegyikőjük egy szerető otthonra lelt, és egymástól néhány háznyira laknak.

Szólj hozzá:

Hozzászólás

A Harmonikum.com sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárulsz a sütik használatához. További információ!

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close