Amikor a férje meghal, magához vesz egy hajléktalan férfit. Ha azt gondolod, hogy őrült, tévedsz!

Michael Faling (Spokane,Washington) az apja az akkor 12 éves fiúnak, akinek mindig próbált jó apja lenni. De amikor elvesztette az állását, és a lakását, akkor oda lett minden reménye.

Michael és fia, Cory, komoly gondban voltak. Teljesen kétségbeesettek és tanácstalanok voltak. Nincsenek rokonaik vagy olyan ismerőseik, akik magukhoz vehetnék őket, de még a helyi hajléktalanszállón sem volt hely számukra.

Mindketten kénytelenek voltak az erdőben élni néhány hónapig. A gondoskodó apa teljesen kétségbeesett – hogyan fogja az iskolába küldeni a fiát anélkül, hogy bármit is enne?

Sikerült életben maradniuk. Végül egy elkülönített hajléktalanszállóra kerültek és Cory-nak meg kellett tanulnia harcolni, hogy képes legyen túlélni. Az apja Michael tudta, hogy valamit gyorsan változtatnia kell.

“A fiam úgy gondolta, hogy senki sem szeret minket” – mondta Michael, mivel senki sem ajánlott fel segítséget kettőjüknek.

Talált egy szervezetet, amely segít hajléktalan embereknek, mint ő, hogy lakást találjanak. Azonban sajnos olyan sokan vártak lakásra, hogy erre nem számíthattak.

Michael már feladta a reményt, hogy a helyzet javulna – de aztán egy kis csoda történt: egy nő felvette vele a kapcsolatot. Az ő neve volt Mel Fa és ő egy kisebb fajta üzlet tulajdonosa.

A nő hat évvel ezelőtt elvesztette a férjét –  szívbetegségben halt meg, és azóta egyedül élt a gyerekeivel és a kutyájukkal, Mosessel.

Amikor olvasott Michael és Cory szörnyű sorsáról az interneten, megmutatta, hogy milyen nagy szíve van. Volt hely két főnek a házában, így elhívta őket, hogy éljenek vele, amíg Michael munkát talál. Sokan azt gondolták, hogy őrült, amiért ilyet csinál, de Mel azt mondta, hogy mivel a férje meghalt, ő már nem fél többé semmitől.

“Hiszem, ha valakinek túl nehezen mennek a dolgok, oda kell mennünk, hogy megkönnyítsük” mondta Mel. Aztán hozzátette ezt a csodálatos mondatot: “Amikor neked több van, mint amennyire szükséged van, ne kerítést építs, hanem egy hatalmas asztalt!”

Cory végül újra járhatott iskolába, és Michaelnek már nem kellett az erdőben élni. “A fiam újra hisz az emberiségben” mondta hálásan.

Több ezren hallottak Michael sorsáról szerte a világon. Pénzt adományoztak, hogy segítsenek az egyedülálló apának és Mel meg volt győződve arról, hogy a vendégei saját lakásba fognak költözni, ahogy Michael ismét saját lábra áll.

Ez a történet megmutatja, hogy egy nő nagylelkűsége egyszerre két életet is megmentett. Ki tudja mi történik velük, ha nincs ez a nő.

Szólj hozzá:

Hozzászólás

A Harmonikum.com sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárulsz a sütik használatához. További információ!

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás