A tizenéves lányok átnyújtják a jegyüket a nőnek a repülőtéren, aki felfedezi a hátborzongató részleteket, és rájön, hogy veszélyben vannak

A reptéri alkalmazott, Denice Miracle a check-in pultnál dolgozott aznap, amikor két tini lány került sorra. De amikor elmagyarázták, hogy egyedül utaznak, akkor rossz előérzete támadt.

A 15 és 17 éves lánynál semmilyen poggyász nem volt, csak sebtében összeszedett holmik. Ezért a pultnál dolgozó nő gyorsan leellenőrizte, hogy minden rendben van-e a jegyükkel.

„Olyan volt, mintha otthonról menekültek volna el, vagy valami ilyesmi.” – nyilatkozta.

Az első nagyon gyanús elem, amit talált, az volt, hogy az illető, aki vette az első osztályú jegyet a lányoknak, semmilyen névrokonságban sem állt velük. A másik az volt, hogy csak egy irányba szóltak.

Mielőtt a lányokat felengedte volna a gépre, hívta a rendőrséget. Csakhamar kiderült, hogy a szülők semmit nem tudtak az utazásról.

A lányoknak egy interneten megismert idegen vette a jegyet, és azt ígérte, hogy híressé teszi őket, zeneszámokban fognak táncolni, és reklámokban szerepelni, meg modellkedni.

Valójában pedig, nagy valószínűséggel eladták volna a lányokat.

Ezért is kezelik hősként az alkalmazottat, aki felfigyelt a veszélyre, és nagy valószínűséggel megmentette a lányok életét.

“Büszke vagyok Denice-re és arra, hogy megmentette a lányokat.” mondta Denice főnöke, Aleka Turner egy nyilatkozatban a The Independent-nek.

Denice reakciója valami olyan, ami mindannyiunknak példaként kellene szolgáljon. A környezetünk tudatosítása megváltoztathatja és megmentheti egy másik ember életét is. Oszd meg ezt a történetet, ha úgy gondolod, hogy Denice egy igazi hős!

via


Szólj hozzá:

Hozzászólás