A lány megkapta születésnapjára ennek a kertnek a sarkát. Miután átalakították, a terület már alig ismerhető fel.

Minél több idő telik el a felnőttkor és a gyermekkor között, annál nehezebb belelátni a gyermekek szívébe és elméjébe. Ugyanakkor az élénk gyerekek álmai nem igazán nagy titok. Az egyik nagy vágyuk, hogy szeretnének egy olyan titkos helyet a szüleik nélkül, ahol álmodozhatnak és játszhatnak. Pontosan ez volt az, amit egy anya szeretett volna a lányának a születésnapjára adni. De előtte sok munka volt vele, mert a kert lepusztult volt.

Miután az egész kert területét kiegyenesítették, a kislányának kijelölték az egyik sarkot. Egy játszótérré vált a terület, kapott egy kis lépcsőt is az apró lábainak.

A tuja-sövény és a kapu – szívmotívummal – különválasztotta a kis csodaországot a kert többi részéről.

Padlóburkolat segítségével az anya egy elegáns játéktáblát hozott létre.

Ne felejtkezzünk el a játékokról sem. Ebben a kertben ezek festett kövekből álltak, egy csapat méh a katicabogarak csapata ellen.

Ez a titkos kert tökéletes hely a gyerekek számára. Színes virágok fényesítik a helyet, és még egy házi készítésű szökőkút is fel van szerelve, amely odacsábít, hogy megmártsd benne az ujjaidat. Ahogy azt mutatja a hivatalos tesztelő, egy kistestvér.

A kislány paradicsomát még jobban kiemeli a kertjének apró változata. A kis tündék különösen otthon érzik magukat.

A kertészeti műsor folytatódik, egy kis paddal, amely egy integrált titkos rekesszel rendelkezik.

Megkoronázza az egészet egy sor lámpa, amely éjszakai kényelmet nyújt.

Ez a színes kerti búvóhely biztosan sikeresnek bizonyult!

Hát nem csodálatos? Főleg egy gyermek számára.

Ennek a kislánynak az élete már nem is lehetne sokkal jobb.

Szólj hozzá:

Hozzászólás

A Harmonikum.com sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárulsz a sütik használatához. További információ!

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás