“A farm, ahol élünk” Laurája teljesen eltűnt: Így néz ki ma

“A farm, ahol élünk” egy kedvelt TV sorozat volt, amely elrabolta a szívünket a 70-es és 80-as években, és 9 évadot élt meg.

És ki tudná elfelejteni Laurát, akit a nézők végig követhették a gyermekkorától kezdve egészen amíg felnőtt a saját gyermekeivel.

“A farm, ahol élünk” végig követte Laura életét, és Michael Landon rendező sikeresen mutatta be a család életét és a kapcsolatokat a kis közösségben. Ez azt eredményezte, hogy az emberek megkedvelték szerte a világon.

Még ma is születnek új rajongók, köszönhető annak, hogy a tv csatornák folyamatosan újra játsszák. Azt hiszem, azért van, mert a sorozat témái annyira időtlenek.

34 év telt el az utolsó epizód rögzítése óta, és a színészek még mindig összegyűlnek találkozókra, amikor csak tudnak. “Laura”, akit Melissa Gilbert játszik, azóta több filmben is szerepelt, de soha nem volt nagyobb szerepe, mint “A farm, ahol élünk”.


Itt van Melissa Gilbert és Alison Arngrim, Laura és Nellie szerepében a sorozat idején:

Közzétette: Lilla huset på prärien – 2015. november 2.

A nézők figyelemmel kísérték Laura egész életét – a gyermekkorától kezdve a családalapításig.

Közzétette: Lilla huset på prärien – 2015. november 2.

<3

Közzétette: Lilla huset på prärien – 2015. december 6.

A sorozat után, Melissa megjelent egy musicalben, ahol a család matriarcháját játszotta.

Közzétette: Melissa Sue Anderson Fan website – 2015. február 8.

De mivel a kedvelt sorozat lefutott, a hollywoodi élet nem olyan túl kedves az 53 éves színésznőhöz.

Közzétette: Melissa Sue Anderson Fan website – 2015. február 13.

Miután sikeresen kezdte a karrierjét, Melissa Gilbert megpróbált beilleszkedni a hollywoodi szépség ideálok közé.

Közzétette: Lilla huset på prärien – 2016. november 8.

Hatalmas nyomást érzett, hogy megváltoztassa a külsejét, és az évek során többször is fordult plasztikai sebészhez, hogy megpróbáljon változtatni a külsején. De mára ezt abbahagyta, és teljesen új embernek érzi magát.

“Hollywoodban van egy mentalitás, ami miatt a nők nem fogadhatják el a korukat, a plusz súlyt, és nem lehetnek önmaguk” – mondja a First For Women-nek.

Közzétette: Melissa E. Gilbert – 2012. október 16.

“Azon az úton mentem, ahol mindenki más. De mára minden megváltozott, az implantátumokat eltávolíttattam, mert 53 éves nő vagyok, és megpróbálom elfogadni, hogy öregszem”- mondja Melissa.

Közzétette: Melissa E. Gilbert – 2017. február 20.

Most természetes módon akarja megélni az öregedést!

Beautiful Melissa

Közzétette: Sandy Peckinpah – 2011. október 27.

Elmeséli a magazinnak, hogyan él ma:

Lovisa Han Photography 2011

Közzétette: Sandy Peckinpah – 2011. október 27.

“Jelenleg fizikailag egészséges vagyok és erős” mondja Laura, aki az elmúlt 10 évben nem jelent meg a képernyőn.

Elmondta, hogy időt fordít rá, hogy könyvet írjon, többek között a “A farm, ahol élünk” sorozatról!

Közzétette: Melissa Sue Anderson Fan website – 2015. január 24.

Közzétette: Little House on the Prairie – 2012. március 1.

Oszd meg ezt a történetet, ha te is nézted “A farm, ahol élünk” sorozatot és szeretnél sok szerencsét kívánni “Laurának”!

Szólj hozzá:

Hozzászólás

A Harmonikum.com sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárulsz a sütik használatához. További információ!

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás