A 18 éves fiú szörnyű autóbalesetet szenvedett hetekkel az iskolai bál előtt: 7 nappal később megcsörrent az iskola telefonja

A 18 éves Kaylee Suders és szerelme Carter Brown szinte már az egész életüket eltervezték. Gimi után esküvő, gyerekek, boldog békés öregkor. Az iskolai érettségi bálra is együtt készültek, hogy áttáncolhassák az éjszakát. Ám a sors másképp döntött.

Csupán pár héttel a várva várt bál előtt a 19 éves pennsylvaniai fiú autóbaleset szenvedett, melyben olyan súlyosan megsérült, hogy már nem tudták megmenteni az életét. A mindössze 18 éves lányra most a világ egyik legelviselhetetlenebb fájdalma nehezedik rá: fel kell dolgoznia élete szerelmének halálát.

A fiú gyászoló édesapjának, Robert Brownnak azonban megesett a szíve a fiatal lányon, és úgy döntött, nem engedi, hogy fia ne tarthassa be legalább egy ígéretét. A lánynak érthető módon ezek után egyáltalán nem volt kedve elmenni az ünnepségre, de amikor az idősebb Brown felkérte, hogy hadd kísérje el ő fia helyett, könnyekig hatódva igent mondott.

– Egyáltalán nem érdekelt már a bál, nem is akartam elmenni, amikor Robert elém állt és azt mondta, hogy már felhívta az iskolát és letárgyalta velük.

Csak ekkor jöttem rá, hogy mennyire szeretne engem felvidítani, szóval igent mondtam, és valóban nagyon jól éreztem magam – mesélte Kaylee a Yahoo-nak.

Az elhunyt fiú édesanyja elárulta, hogy most egy nagyon nehéz időszakon mennek keresztül, mivel hét hónappal korábban másik fiúkat is elvesztették drogtúladagolásban.

Ez az este nekik is felüdülést nyújtott a sok fájdalom és bánat között, és a készülődés közben végre kicsit megfeledkezhettek a borzasztó tragédiákról.

A végzős diáklány nagyon jól érezte magát, és habár még mindig van amikor nagyon elszomorodik ha eszébe jut elhunyt kedvese, elmondhatatlanul sokat jelentett neki, hogy tudja, nincs egyedül.

Hihetetlen, hogy Robert és családja továbbra is képes folytatni, annak ellenére, hogy ilyen tragikus veszteségeket szenvedett kellett elszenvedniük.

Oszd meg ezt a történetet a barátaiddal a Facebookon, hogy megmutasd a REMÉNY erejét!

via


Szólj hozzá:

Hozzászólás

A Harmonikum.com sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárulsz a sütik használatához. További információ!

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás