30 dolog, amit csak nők fognak érteni, akik már szültek. Röhögni fogsz nagyon! :)

A gyermekvállalás örömei, az első 3 hónap

– az a hatalmas méretű fej, amit szülés után egyfolytában nézel, hát az tényleg átfért azon a kis lukon, amibe addig azt a pirinyó tampont dugdostad.

 

u_hu_5_0600
> – van idegesítőbb hang a táblán végighúzott körmöknél.
> – a lefejt tej becsesebb, mint egy 200 éves bor.
> – napi 4-5 óra alvással is lehet élni.

 

– ha választhatsz a sz.ex és az alvás közt, az utóbbira fogsz szavazni.
> – egy kisbabából valamelyik nyíláson mindig folyik valami.
> – a séta csak neked séta, ő ebből semmit nem vesz észre.
> – elindulni otthonról egy 2 órás procedúra.
> – ha eddig nem kötötted be a biztonsági öved, ezen túl be fogod.
> – k* nehéz a babahordozót gyerekkel együtt cipelni.
> – minden babazokninak szűk a szára és bevág.
> – a legszebb ruha is csak 1x kerül sorra, aztán kinövi…
> – aki a fürdetőkrémet kitalálta, azt lapáttal vernéd agyon.
> – az egész terhesség alatt azt várod, hogy végre megint hason alhass.
> – szülés után a 2 irgalmatlan méretű csöcsöd miatt ez továbbra is csak ábránd marad…
> – szörnyű dagadtnak lenni.
> – nézed a vékony, feszesbőrű nőket.
> – már nem szereted a vendégeket.
> – sírsz, ha a tv-ben popsikenőcs reklám megy.
> – sírsz, ha az alvó gyereked nézed.
> – sírsz, ha valaki hangosabban szól hozzád vagy ingerültebb veled.
> – sárkány leszel, mindenért b*gatod a férjed.
> – egész nap várod, hogy este legyen és a gyerek aludjon, reggel meg azt várod, hogy mikor kel fel végre.
> – ha elszabadulsz otthonról pár órára, amit addig alig vártál, akkor egész távolléted alatt otthon jár az eszed.
> – a férjed túl csinos, túl sz.exi és minden nő biztos őt akarja.
> – akik eddig hívogattak a szülés előtt, hogy “egyben vagy még?”, na azok mostantól nem fognak. A napok múlásával, már senki nem fog hívni, csak a család.
> – a nagyszülők azt hiszik, nekik szülted a gyereket.
> – kiderül, hogy mindenki tehéntejet ivott 2 hónaposan régebben.
> – kiderül, hogy anyád nem tud semmit a babákról (már).
> – anyósod még annyit sem.
> – fél óra bohóckodás és cigánykerekezés után egy 2 mp-es mosoly teljesen reális egy babától.
> – a digitális mérleg egy szar, csak arra találták ki, hogy idegesítsen.
> – amelyik ruha lábközt nem patentos, az a gyerek emelésekor a nyakában gyűlik össze.
> – a híg fos a legjobb pelenkában is utat vág a hátközépig.
> – van 70 dekás teli pelenka!!
> – a zenélő forgó a kiságy felett nagyon kevés ideig forog 1 felhúzással. Sajnos.
> – a mélyhűtőben már csak a fagyasztott anyatejnek van hely, kajának nincs.

> – egész nap otthon vagy, még sincs este meleg vacsora és kupi is van pluszban. És még fáradt is vagy.

Source :

azutcahangja

Szólj hozzá:

Hozzászólás

A Harmonikum.com sütiket használ. Az oldal böngészésével hozzájárulsz a sütik használatához. További információ!

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close